Cross lassan, nyögdécselve ült fel az ágyon. Levettem a fején lévő áztatott rongyot majd jó reggeltet kívántam Neki.
- Hol... Hol vagyok? - fogta a fejét - Mindjárt szétrobban...
- Ez a szobám. Ocemas miatt sok a sérült Eweliinnél, szóval most itt leszel. - ültem le mellé.
- Mit keresek Én itt?
- Ájultan találtalak a hóban. Mégis mit kerestél a Liget közelében?
- Hóban? Nem, nem, nem... Tisztàn emlékszem, hogy Ocemast nyàron fogtuk be a hőség miatt... Lehet ez csodaország is, de Eldaryában nem esik nyáron a hó. - mordult Ràm - Alice, mit tettél?
Csendben bámultam rá komoly arccal. Nem lenne szabad hazudnom Neki... De muszáj lesz.
- Cross, figyelj... - remegett a hangom.
Lassan megsimítottam az arcát, majd jobb kezemet a füléhez simítottam. A bal kezemmel gesztenyebarna hajába túrtam, majd mélyen levendula színű szemeibe néztem. Egyre közelebb és közelebb hajoltam. Addig feszegettem a határt, ameddig...
- Alice, ne most. - hallottam Cielt az ablakból - Miikó hív Téged.
- Mi ügyben? - igyekeztem felvenni a csizmámat.
Ciel lágyan bólintott Cross felé. Mikor sikeresen beletunkoltam a lábamat a Rám kb. 3 mérettel kisebb csizmába, szigorúan a fiúkra néztem.
- Elmegyek Miikóhoz. - mikor Cross megakart szólalni, caendre intettem - Ciel, vigyázz Crossra. Láza van, cseréld a kendőt és lehetőleg ne hagyd, hogy kilépjen az ajtón. - fogtam Rá a kilincsre - Világos?
A szobában csend uralkodott. A két fiú elégedetlensége betöltötte azt a piciny szobát, amit még Ezareltől kaptam.
- Világos?! - emeltem meg a hangom.
- Menj nyugodtan. - helyezte magát kényelembe Ciel, majd sértődötten aranyszőke hajába túrt - Itt leszek, mire visszaérsz.
Egy bólintás után Crossra néztem. Csendben visszafeküdt a helyére, majd magárahúzta a takarót. Sóhajtva elköszöntem a többiektől, majd a folyosón végighaladva beléptem a Kristályterembe, ahol Leiftan éppen Miikót nyugtatta. Amikor Jamon meglátott, kezével intett. Közelebb mentem.
- Hívtál? - szólaltam meg.
Miikó őrjöngve jött elém, majd a privát teremet megszégyenítve, szigorúan kérdezősködni kezdett.
- Magyarázatot követelek. Mégis mi a francot csináltatok Ti tegnap éjjel a Ligetnél? Hova lettek Ocemas kulcsai és miért tűnt el egy csomó alkímiás dolog az Alkímiai laboratóriumból? Ó, és persze... - idézte meg a kék lángjait a kitsune - Mégis hogyan fagyott majdnem halálra az egyik leendő emberem?! - kiàltotta el magát.
- Ez így egy kicsit túl hosszú lenne. - jelentettem ki higgadtan.
- Túl hosszú, hah? - ismételte meg szarkasztikusan - Van időnk.
Hátranéztem Jamonra, majd Miikó tekintetét kaptam el. A kitsune idegesen, feszülten várta a válaszomat, de csak csendben néztem. Végül egy ciccentés után Jamont szólította meg.
- Jamon. Az ajtót. - mutatott a hatalmas üvegajtóra.
Az ogre azonnal becsukta az ajtót, majd kint őrt állva küldött el minden kiváncsiskodó lényt azzal az indokkal, hogy "titkos megbeszélés folyik".
- Hallgatlak.
- Nos... Az egész akkor kezdődött, amikir elfogtuk nyáron Ocemast. Cross elintézte, hogy Ő őrködhessen felette. Megrázták a dolgok, hogy a megvadult állat a csalira se fogott rá, ezért erővel kellett elkapni és bevonszolni a pincébe. Megsajnálta és szabadon akarta engedni. - sóhajtottam - Erre rájöttem. Követtem a ligetbe, majd egy kis csata után rádobtam azt a port, amit készítettem. Cross elaludt a hóban.
- Alice... - tűrte füle mögé a haját - Biztos, hogy emiatt állítottad meg Crosst? Mert Ocemast visszaakarod juttatni a saját területére?
- Igen... - szorítottam ökölbe a kezem, de pár perc néma csönd után Miikóra néztem - Nem.
Miikó mély levegőt vett, de csöndben maradt. Szemeiben aggodalom látszódott.
- Akkor?
- Ha Ocemas megvadul, Cross és Ciel is megsérülhet... Én pedig nem tudnám őket megvédeni... - homlokomat ràncolva tartottam vissza a sírást - Csak emiatt tettem.
Miikó sóhajtott, majd megölelt. Egy lágy mosoly keretein belül pedig megsimította az arcom.
- Legközelebb szólj Nekem. Veszély nélkül akadályozzuk majd meg ezeket, rendben?