Az oroszlán (Panthera leo) a macskafélék (Felidae) családjába tartozó emlős. A tigris után ez a legnagyobb termetű és legelterjedtebb "nagymacska".

Gyakran külön fajnak tekintik a kihalt európai barlangi oroszlánt (Panthera spelaea faj vagy Panthera leo spelaea alfaj), mely az utolsó jégkorszakban együtt élt az emberrel, valamint a szintén kihalt amerikai oroszlánt (Panthera leo atrox vagy Panthera atrox), amely közeli rokonságban állt az európai barlangi oroszlánnal. (Nem összekeverendő a „hegyi oroszlánnak” is nevezett amerikai pumával.)

Az oroszlán visszatérő jelkép volt a királyi és lovagi címerpajzsokon, főként Nagy-Britanniában, ahol a brit emberek szimbóluma lett. Az oroszlánok a kínai művészetben is sűrűn megjelennek, annak ellenére, hogy soha nem éltek Kínában. Nincs még egy olyan állat, melynek több figyelmet szenteltek volna a művészetben és az irodalomban. Az oroszlán már a kőkori barlangrajzokon is látható, és 130-szor fordul elő a Bibliában.

//<![CDATA[ if (window.showTocToggle) { var tocShowText = "megjelenítés"; var tocHideText = "elrejtés"; showTocToggle(); } //]]>

Előfordulása 

Az oroszlánok elterjedése Afrikában

Az oroszlánok Fekete-Afrika legnagyobb részén megtalálhatók. Főleg a fás területeken fordulnak elő, de megtalálhatók a félsivatagos és bozótos helyeken is. Korábban az európaiak mértéktelen vadászata miatt Afrika oroszlánállománya megcsappant, és egyes alfajok, mint a fokföldi oroszlán, ki is haltak. Ma a legtöbb oroszlán Közép-Afrika és Dél-Afrika országaiban él (Botswana, Angola, Mozambik, Zambia, Kongói Demokratikus Köztársaság). Ennél kisebb a kelet-afrikai és a kevéssé ismert nyugat-afrikai oroszlánpopuláció. A nyugat-afrikai oroszlán (Panthera leo senegalensis alfaj) példányszáma 30 000-100 000 közé tehető.

A hajdani észak-afrikai oroszlánok a berber oroszlán (Panthera leo leo) alfajhoz tartoztak. Valaha Marokkótól Egyiptomig sűrűn előfordultak. A legnagyobb testméretű oroszlán-alfaj volt, és a hímek sokkal terjedelmesebb sörénnyel rendelkeztek más fajtáknál. Az ókori római uralkodók berber oroszlánokat használtak a kegyetlen cirkuszi viadalokhoz, például tigrisek ellen, ahol rendszerint a tigrisek maradtak alul. A források szerint a római nemesek, például Sulla, Pompeius és Julius Caesar egyszerre akár 400 oroszlánt is halomra ölettek a gladiátorokkal. Az utolsó vadon élő berber oroszlánt 1922-ben, Marokkóban lőtték le a túlzott vadászat miatt. Ma már csak állatkertekben él néhány tucatnyi példányuk, többé-kevésbé keveredve a többi alfajjal. 2005 augusztusában egy tudóscsoport nekilátott, hogy visszatelepítse az oroszlánokat Észak-Afrika vadvidékére.

A történelmi időkben Eurázsiában is éltek oroszlánok, a Balkántól (Héraklész egyik első hőstette is ehhez kapcsolódik) Kis-Ázsián és a Közel-Keleten át egész Indiáig. Ezek az ázsiai oroszlán (Panthera leo persica) alfajhoz tartoztak. Nagy méretük és nappali életmódjuk könnyebben elejthetővé tette őket a vadászok számára, mint a tigriseket vagy a leopárdokat. Utolsó európai élőhelyük Görögország volt, ahonnan az 1. században tűntek el. Ázsiában a 20. század elejére haltak ki. Az utolsó vadon élő ázsiai oroszlánok ma csupán az Északnyugat-India területén levő Gir-erdőben fordulnak elő. A körülbelül 300 oroszlán mindössze 1412 km² területen él a Gudzsarát állambeli menedékhelyen.

Alfajai 

Az oroszlán alfajok közötti fő megkülönböztető jel a méret, a sörény és az élőhely. Az alábbiakban felsorolt formák közül néhányat a taxonómusok nem külön alfajként kezelnek. A genetikai hasonlóság azt mutatja, hogy minden napjainkban élő oroszlán egy kb. 55 000 évvel ezelőtt élt őstől származik, ezért egyesek minden afrikai oroszlánt egyetlen alfajnak tekintenek.

A MOTI nevű ázsiai oroszlán (Panthera leo persica) a Helsinki Állatkertben (Finnország) született 1994 októberében és 1996 januárjában a Bristoli Állatkertbe (Anglia) szállították

• Kelet-kongói oroszlán – Panthera leo azandica.
• Katanga oroszlán vagy angolai oroszlán – Panthera leo bleyenberghi.
• Hollister oroszlánja – Panthera leo hollisteri.
• Dél-afrikai oroszlán – Panthera leo krugeri (csak a Krüger Nemzeti Parkban és a Kalahari Gemsbok Nemzeti Parkban maradt fenn).
• Berber oroszlán – Panthera leo leo. A vadonból kihalt.
• Maszáj oroszlán – Panthera leo massaicus.
• Fokföldi oroszlán – Panthera leo melanochaita 1860-ban kihalt.
• Kelet-afrikai oroszlán vagy núbiai oroszlán – Panthera leo nubica.
• Ázsiai oroszlán – Panthera leo persica. Jelenleg mindössze 2-300 vad példánya él.
• Abesszin oroszlán – Panthera leo roosevelti.
• Szenegáli oroszlán vagy nyugat-afrikai oroszlán – Panthera leo senegalensis.
• Szomáli oroszlán – Panthera leo somaliensis.
• Kalahári oroszlán – Panthera leo verneyi.

Az oroszlán nagymacska hibrideket is képezhet!

Megjelenése 

Figyelő hímoroszlán, Kenya

A kifejlett hímoroszlán könnyen felismerhető a sörényéről, a marmagassága kb. 120 cm, a súlya pedig akár a 250 kg-ot is elérheti. A nőstények jóval kisebbek, a felnőtt egyedek marmagassága kb. 100 cm, a súlyuk 150 kg körüli. A vadon élő oroszlánok körülbelül 10-14 évig élnek, míg fogságban elérhetik a 20 éves kort is.

Habár ritkaságszámba megy és ezért nem is hallhatunk róla túl gyakran, fehér oroszlánok is léteznek Timbavatiban, Dél-Afrikában. A fehér oroszlánokban található <a class="new" title="Recesszív gén (megíratlan szócikk)" href="http://hu.wikipedia.org/w/index.php?tit

Elterjedése 

A tigris korábban a Közel-Kelettől a Távol-Keletig Ázsia jelentős részén előfordult. Mára szabadon csak Kínában, Tibetben, Szibériában, Mongóliában, Malajziában, Thaiföldön, Nepálban és Indiában lelhető fel.

Élőhelye igen változatos, a trópusi esőerdőkben, a száraz erdőkben, a mangrove-mocsarakban és a magas füvű területeken egyaránt megtalálható. A legtöbb tigris erdőkben, illetve füves területeken lakik, amihez bundájuk mintázata is alkalmazkodott. Bár első látásra kirívónak tűnik a fekete csíkozás narancssárga alapon, de a száraz, narancssárgás árnyalatú fűben nagyon jól el tud rejtőzködni.

Alfajai 

A Panthera tigris fajnak eddig kilenc alfaját különítették el, melyek közül három már végleg kihalt.

• Bali tigris (Panthera tigris balica) – kihalt (1940-es években)
• Kaszpi tigris (Panthera tigris virgata) – kihalt (1970-es években)
• Jávai tigris (Panthera tigris sondaica) – kihalt (1980-as években)
• Szibériai tigris vagy amur tigris (Panthera tigris altaica)
• Indokínai tigris (Panthera tigris corbetti)
• Dél-kínai tigris (Panthera tigris amoyensis)
• Szumátrai tigris (Panthera tigris sumatrae)
• Bengáli tigris vagy királytigris (Panthera tigris tigris)
• Maláj tigris (Panthera tigris malayensis)

Megjelenése 

Alfajtól függően a tigris testmérete igen eltérő lehet. A legkisebb alfaj, a szumátrai tigris (Panthera tigris sumatrae) testtömege átlagosan 90-110 kg, míg a legnagyobb termetű alfaj, a szibériai tigris (Panthera tigris altaica) testtömege akár a 300 kg-ot is meghaladhatja. A hímek rendszerint nagyobbak, mint a nőstények. Testhossza a 2 métert eléri és akár 3 méternél nagyobb is lehet. Ezzel a tigris a legnagyobb macskaféle. Sárgásbarna illetve vörösesbarna alapszínű szőrzetét jellegzetes fekete vagy sötétbarna csíkozás díszíti, míg torka, hasoldala és a végtagok belső oldala világosabb, általában fehér színű. Hosszú farka szintén sárgásbarna vagy vörösesbarna alapszínű, melyen sötét gyűrűzet látható. Az arcán látható bajusz a tájékozódásban segíti. Szintén a tigris jellegzetessége a fülkagyló hátoldalán lévő fehér folt, melynek az egyedek közötti vizuális kommunikációban lehet szerepe.

Életmódja 

Szibériai tigris (Panthera tigris altaica)

Indokínai tigrisek (Panthera tigris corbetti)

A tigrisek magányos állatok, hosszabb ideig csak a nőstény és utódai élnek együtt. Bár egész nap aktívak lehetnek, főleg alkonyat után és éjszaka vadásznak. A legtöbb macskafélétől eltérően a tigris szereti a vizet, jól és kitartóan tud úszni. A nagymacskák közül csak a jaguárok, halászmacskák és a tigrisek számítanak jó úszónak, és a tigriseket gyakran látni, amint tavakban és folyókban úsznak.

Visszahúzható karmainak és erős lábainak segítségével kiválóan mászik fára, és hatalmas, akár 8-10 méteres ugrásokra is képes. A hímek és a nőstények egyaránt saját territóriumot birtokolnak, a hímeké többszöröse lehet a nőstényekének, és egy hím területe több nőstényét is átfedheti. Területük határát állandóan jelölik a jellegzetes tereptárgyakra spriccelt vizeletükkel, valamint karmolásnyomokkal. Nincs természetes ellenségük, egyedül az ember jelent számukra veszélyt, míg a kölyköket kifejlett fajtársaik ölhetik meg.

A tigris fő táplálékát a nagypatások képezik, szarvasok, antilopok, vaddisznók, bivalyok, de akár a fiatal elefántot vagy orrszarvút, sőt alkalmanként medvéket, leopárdokat és krokodilokat is zsákmányolnak. Emellett azonban a kistestű fajok, mint például madarak, rágcsálók, békák és halak számára is veszélyt jelent, de a dögöt sem veti meg. Általában nem eszik minden nap, egy-egy sikeres vadászat után azonban egyszerre akár 40 kg húst is elfogyaszt. A kisebb zsákmányállatokat a tarkóra mért harapással öli meg, míg a nagyobb testű prédának a torkát harapja át, így fojtva meg áldozatát. Átlagosan 10-20 vadászatából mindössze egyszer jár sikerrel.

Nem nevezhető tipikus éjszakai vadásznak, nappal is gyakorta kóborol, territóriuma határait újra kijelölve. Naponta 35–40 km-t is megtesz, vizeletével, végbélmirigyének váladékával sokáig fennmaradó szagjeleket hagy maga után. Vadászata során a már kijárt ösvényeken settenkedik nesztelenül, lesve a préda felbukkanását. Vadat észlelve odalopakodik a közelébe, mindig figyelve, hogy a szél szembefújjon, így az elejteni kívánt áldozat nem érezheti meg a közelgő tigrist, majd pár hatalmas ugrás után megragadja azt. A veszélyes önvédelmi fegyverrel, aganccsal, szarvval rendelkező állatoknak a torkát ragadja meg, a vaddisznóra egyszerűen, macskamódra ráveti magát. Főleg nagyobb patás állatokat zsákmányol, de Szibériában ínséges időkben, vagy ha a rágcsálók nagyon elszaporodnak, egerészésre is adja néha a fejét. Kerüli az emberlakta vidékeket, de India sűrűn lakott folyópartjain emberevő példányok is kialakulhatnak. Ezek főleg beteg vagy idős tigrisek, amelyek felfedezik, hogy az embert könnyebb elejteni, mint a dzsungel vadjait. Az elejtett zsákmányt sosem kezdi ott helyben elfogyasztani, azt mindig elhurcolja valami védett bozótba. Egyszerre 35-40 kg húst is képes megenni. Ha jóllakott, a maradékot elrejti, fűvel, ágakkal befedi. Az így elrejtett zsákmányához később visszatér, még akkor is, ha az már oszlásnak indult. Kitűnően úszik, képes a víz alá is lebukni halászat közben. Ha melege van, szívesen hűsöl a vízben órákon át.

Szaporodása 

Tigriskölyök

A tigriseknek nincs kitüntetett szaporodási időszakuk, bár az északabbi területeken élők többnyire csak télen párzanak, így tavasszal jönnek világra az utódaik. A nőstények mindössze 3-6 napig ivarzanak, ezt átlagosan 103 napos vemhesség követi, melynek végén 1-2, de általában 2-3 kölyök látja meg a napvilágot. Születéskor súlyuk 780-1600 gramm, szemük csak a második héten nyílik ki. A kölykök 3 hónapos korukig szopnak, szilárd táplálékot már a második hónaptól kezdve fogyasztanak, de csak másfél éves korukban válnak önállóvá. A nőstény egyedül neveli utódait, akik féléves koruktól követik anyjukat a vadászatok során is, azonban általában 2-3 éves koruk között hagyják el végleg a szülőterületüket. Az ivarérettségüket 3-4 éves korukban érik el. Várható élettartamuk a szabad természetben ritkán haladja meg a 10 évet, fogságban azonban 20 évnél is tovább élhetnek.

Természetvédelmi állapota 

A tigris még élő alfajai közül a leginkább fenyegetett, a dél-kínai tigris (Panthera tigris amoyensis)

Habár egy évszázaddal ezelőtt még mintegy 100 000 tigris élt szerte Ázsiában, mára a szabad természetben élő állományukat legföljebb 7 000 példányra becsülik, korábbi elterjedési területének pedig már csak 7%-án fordul elő.

A gepárdok elnevezésének eredete:

Nemének tudományos neve, az Acinonyx, görögül azt jelenti „nem mozgó karom”, mivel karmai akkor is láthatóak maradnak, ha az állat visszahúzza őket, míg a fajnév, jubatus, jelentése latinul „sörényes”.

A magyar gepárd név (akárcsak a francia guépard vagy a német Gepard) a latin gattus pardus („macska-leopárd”) kifejezésből származik. Angolul a gepárd neve „cheetah” (ejtsd: csítá). Ez az azonos jelentésű hindi csítá szó átvétele, amely talán a „pettyezett” jelentésű szanszkrit csitraka elnevezésből ered.

Gepárdok a Masai Mara vadrezervátumban, Kenyában

A gepárd nagyon izmos, bár a teste karcsúnak és törékenynek tűnik. Mellkasa domború, míg a hasa mélyen behúzott. Kis feje, rövid orra és magasan ülő szemei, kis kerek fülei és a maximális oxigénbevitelhez nagy orrlyukai vannak. A gepárd szőre sárgás színű, fekete kerek pettyekkel, amely segíti az álcázásban. Az orra két oldalán fekete cseppszerű vonalak láthatóak. A felnőtt állatok súlya 40–65 kg között mozog, testhossza 112–135 cm, míg farka elérheti a 84 cm-t is.

A gepárdoknál előfordul a ritkás mintázatú mutáció, illetve a nagyobb, foltszerű, összeolvadó pettyekkel mintázott változat, mely királygepárd néven ismert. Egykor külön alfajként voltak besorolva, ám ez csupán az afrikai gepárd egyik mutációja. A királygepárd csak ritkán látható vadonban, ám fogságban szaporodhatnak (lásd lent).

A gepárdok (a pumákhoz, hópárducokhoz és ködfoltos párducokhoz hasonlóan) tudnak dorombolni, ahogy beszívják a levegőt, de nem tudnak bőgni. Ezzel szemben az oroszlánok, tigrisek, leopárdok és jaguárok tudnak bőgni, de nem képesek dorombolni, kivéve a kilégzés során. A gepárdokat számos vonásuk miatt a nagymacskák közé sorolják, azok legkisebb termetű képviselőjeként. Gyakran keverik össze a leopárddal, habár meg lehet őket különböztetni, például a gepárd orrának két oldalán húzódó könnycsepp-alakú vonalakról, melyek a szeme sarkától a szájáig húzódnak. A gepárd testalkata is nagyban különbözik a leopárdétól, a legjellegzetesebb eltérés a gepárd vékony és kivételesen hosszú farka, amelynek a száguldás közbeni egyensúlyozásnál veszi nagy hasznát. A gepárd bundája sárgás, vagy barnássárga színű, 10–18 cm átmérőjű fekete pettyekkel tarkítva. A fehér hastájékon nincsenek pettyek és a farkán levő pettyek négy-hat sötét gyűrűvé olvadnak egybe. A gepárd farka gyakran bozontos fehér bojtban végződik. A hím gepárdok valamivel nagyobbak, mint a nőstények és a fejük is nagyobb, ám tulajdonságaik alapján nehéz különbséget tenni közöttük.

Őrjáratozó gepárd, Kenya

A gepárd sok helyütt a kihalás szélére sodródott. Az összes nagymacska közül ezt a legnehezebb új környezetbe telepíteni, fogságban nehezen szaporítható, ám néhány állatkertben már sikerült. Míg egykor a bundája miatti vadászat, mostanra a területének és zsákmányállatai állományának csökkenése miatt került veszélybe. A gepárd minden macskaféle közül a legősibb, valószínűleg nagyjából 18 millió évvel ezelőtt alakult ki, habár a jelenlegi kutatások szerint még valószínűbb, hogy a macskafélék családjába tartozó mind a 37 létező faj közös őse 11 millió éves.

A gepárd természetes ellenségei az oroszlánok és hiénák. A gepárd mancsain csak félig visszahúzható karmok vannak (a macskaféléknél csak a halászmacska és az Iriomote-törpemacska mutatja még ezt a jellegzetességet). A vissza nem húzható karmok nagyobb kapaszkodási lehetőséget biztosítanak nagy sebességnél, és segítenek a gyorsulásnál és a manőverezésben, így ugyanazt a célt szolgálják, mint a kutyák karmai. A gepárd karmainak ízületi felépítése ugyanolyan, mint a többi macskafélének, egyszerűen csak nincs meg az a bőr- és szőrhüvely, ami elrejti a karmokat. A fűköröm kivételével, a gepárd karmai sokkal rövidebbek és erősebbek, mint a többi macskaféléé.

Táplálkozás 

A gepárd egyik legfőbb zsákmányállata a Thomson-gazella

A gepárdok ragadozók, leginkább a 40 kg alatti emlősökkel táplálkoznak, például Thomson-gazellával és impalával. Ha a gepárdok többen vannak, gnúra is vadásznak, különösen a borjakra. Gyöngytyúkot és vadnyulat is elejtenek olykor. Míg a többi nagymacska főként éjjel vadászik, a gepárd nappali vadász. Leggyakrabban kora reggel vagy alkonyatkor néz élelem után, amikor nincs meleg, de már / még elég világos van. A gepárdok inkább hagyatkoznak látásukra, mint szaglásukra. A zsákmányt lopva közelítik meg 10–30 méterre, azután támadnak. A farkukat használják egyensúlyozásra, szükség esetén így éles kanyarokat is be tudnak venni. A hajsza gyakran kevesebb, mint egy percig tart, és ha a gepárd elhibázza, inkább felhagy az üldözéssel, hogy ne veszítsen energiát. A másik ok, amiért feladja az üldözést, hogy olyan szinten felgyorsul, hogy teste nagy mennyiségű energiát veszít. Testhőmérséklete ilyenkor olyan magasra emelkedik, hogy az üldözés folytatása az életébe is kerülhet. Ezért pihennek még akkor is a gepárdok, ha elejtették a zsákmányt. Nagyjából a hajszák fele jár sikerrel. Áldozatát úgy öli meg, hogy az üldözés alatt elbuktatja, majd addig harapja a torok alsó részét, amíg az meg nem fullad, mivel nem elég erős, hogy eltörje fő zsákmányállata, a gazella nyakát. Ezután elkezdi felfalni zsákmányát olyan gyorsan, amennyire csak lehetséges, hogy megelőzze a közelben tartózkodó oroszlánokat és hiénákat.

Előfordulási helyük 

A gepárd elterjedési területe

Vadon élő gepárdok elsősorban Afrikában találhatóak, ám korábban Észak-Indiára is kiterjedt az élőhelyük. Vadőrök kamerás csapdák segítségével nemrég találtak megmaradt példányokat Irán területén, és igyekeznek megóvni ezeket az állatokat. Hajdanán arisztokrata családok háziasították őket és ugyanúgy használták antilopvadászatra, ahogy azt még mindig teszik az agarakkal. Eltekintve attól a nagyjából 200 egyedtől, mely az iráni Horaszán tartomány területén él, a gepárdok elterjedése mára egyértelműen Afrikára korlátozódott.

A gepárdnak (Acinonyx jubatus) öt alfaja létezik: négy Afrikában és egy Ázsiában. Afrikában a következő alfajai élnek:

• Acinonyx jubatus jubatus
• Acinonyx jubatus hecki
• Acinonyx jubatus raineyi
• Acinonyx jubatus soemmeringii

A veszélyeztetett alfaj, az Acinonyx jubatus venaticus csak Iránban fordul elő. 1990-ben a Times of India című lapban beszámoltak Kelet-Indiában látott gepárdról. Van rá esély, hogy néhány példány még maradt Indiában, ám ez eléggé kétséges. Az utóbbi évtizedben érkeztek beszámolók az ázsiai gepárdról Pakisztán déli részéről, Beludzsisztán tartományból is.

A gepárdok jobban kedvelik a nyílt területeket, például a félsivatagot, a szavannát és a bozótos síkságokat.

Genetika 

Gepárd a Serengeti Nemzeti Parkban, Tanzániában

A gepárdoknak szokatlanul alacsony genetikai variabilitása és magas abnormálisspermium-száma van. A rokonságban nem álló gepárdok k