kutyák

 

Mancs (teljes nevén Miskolci Sátán Mancs; 1994. – 2006. október 22.) németjuhász kan kutya, a miskolci Spider Mentőcsoport mentőkutyája.

 

Születésekor 11 testvére volt az alomban. Hathónapos korában gazdája észrevette, hogy egyik hátsó lábát nem használja rendesen. Az állatorvosdiszpláziát állapított meg, vagyis a csontfeje nem fejlődött ki rendesen. Egy házilag átalakított szíjkengyel segítségével fél év alatt sikerült korrigálni a fejlődési rendellenességet.Gazdájával, Lehóczki Lászlóval több sikeres mentőakcióban is részt vett. Igazán híressé az 1999-es izmiti földrengés tette, amikor egy hároméves kislányt mentettek ki a segítségével a romok alól, miután már 82 órája ott tartózkodott. Mancs részt vett a mentésben többek között a 2001-es salvadoriés indiai földrengéseknél is. A kiképzésnek köszönhetően víz alatti holttestet is képes volt jelezni, valamint egyazon helyszínen helyesen jelzett élő és halott embert is. Ez a teljesítménye és sok-sok bevetése minden idők egyik legjobb magyarországi mentőkutyájává emelte.

 

DE SAJNOS:

2006 októberében tüdőgyulladást kapott és elpusztult; gazdája a nyilvánosság kizárásával saját kertjében temette el. Az ezt követő egy hónapban belvárosi szobra valóságos búcsújáró hellyé vált, naponta több gyertyát gyújtottak előtte.

Eljött az este. Én leheveredtem a kapu elé és őriztem a tiszta szívű, érző emberkék álmát. Egy napja ismertem csak őket, de az életemet adtam volna értük és a biztonságukért. A kora reggeli órákban fülsüketítő zajra ébredtem, pont a kis emberkék háza körül. Az a valami búgott és berregett, az oldalán pedig szállt a fű, amerre járt; egyre hangosabban, egyre fenyegetőbben és egyre közelebb jött. Meg akartam védeni a kis emberkéket, akik annyi jót és szeretetet adtak nekem ebben az egy napban, amennyit egész életemben nem kaptam. Felálltam és elkezdtem morogni. A berregő tárgy nem ijedt meg tőlem, folyamatosan közelített. Az ember, aki fogta, mondott nekem valamit, de nem értettem. Még nem találkoztam ezzel az ijesztő gépezettel, ezért odaugrottam elé és elkezdtem vadul ugatni, oda-oda is kapkodtam, hátha el sikerül rettentenem a gépezetet. Mi kutyák így szoktunk viselkedni, ha valami ismeretlennel találkozunk, hiszen mi nem emberek vagyunk, akik a tárgyakat meg tudják különböztetni, és akik pontosan tudják melyik mire való. Én kutya voltam, aki még az előtt az utcára került, hogy megismerkedhetett volna ezzel a furcsa, emberek által használt tárggyal. Talán ha az emberek jobban ismernék a fajom természetét és nem várnák el tőlünk, hogy emberként viselkedjünk, akkor sokkal nagyobb békességben élhetnénk egymás mellett, elkerülve rengeted konfliktust, amelyek sokszor tragédiával végződnek.

 

A 30 fős családom kétségbeesett sikítozását, sírását hallottam. Megpróbáltam felállni, és nagy nehezen sikerült. Aztán hallottam még egy durranást és megint a földre estem. Vonyítottam a fájdalomtól, de nem hatott meg senkit a gyerekeken kívül.

 

Körülöttem tiszta vér volt minden, nagyon fájt mindenem, de megpróbáltam felállni. Csak a gyerekek

könyörgését és sírását hallottam, tudtam, hogy meg kell nyugtatnom őket. Aztán hallottam még 3 durranást. Már nem volt annyi erőm, hogy felálljak. Még egyszer, utoljára megfordultam, hátranéztem az új családomra. A kis emberkék, akikkel tegnap vidáman játszottunk és futkároztunk, akiknek az önfeledt, őszinte kacagása, boldogsággal töltötte meg a szívemet, most álltak velem szembe és meg voltak törve.

 

Sokuknak még akkor is a fülén volt a kis keze. Könnycsepp folyt az arcukon. Sikítottak, könyörögtek, zokogtak. Aztán a gyerekeket egy ember beküldte a szállásra. Sokan még egyszer hátranéztek, láttam a könnycseppeket lefolyni az arcokon, láttam a remegő lábakat és kezeket, és láttam a kiábrándult tekinteteket. Aztán már nem láttam semmit. Minden elsötétült. A fájdalommal együtt megszűnt a remény is.

 

6 hetesen magatokhoz vettetek, sokat játszottam a gyerekekkel és nagyon boldog voltam veletek. Ahogy nőttem, egyre nőtt a mozgásigényem és vele együtt az étvágyam is. A gyerekek nem akartak velem játszani, ha odamentem egy simiért, sokszor még belém is rúgtak. Aztán egy nap beültettetek a kocsiba. Én olyan boldog voltam, végre hónapok óta először látok mást is a kerteteken kívül. Az autópálya szélén álltunk meg. Eldobtátok a
labdámat. Futottam utána, de mire visszaértem ti már sehol sem voltatok. Kétségbeesetten rohangáltam a kocsik között, labdával a számban. Az autósok dudáltak, de volt olyan is, aki még rá is gyorsított. Ki akartam futni az út szélére, mert nagyon féltem. Hirtelen egy hatalmas ütést éreztem az oldalamon és többet nem tudtam felállni. Nagy nehezen kikúsztam az út mellé. Próbáltam utánatok menni, de nem sikerült. Körülöttem minden véres volt. Fáztam, sötét volt és féltem. A labdámat még mindig fogtam, biztos voltam benne, hogy visszajöttök értem. Hiába nyüszítettem, ugattam, senki nem állt meg segíteni. Több órás fekvés után megállt mellettem valaki, nem törődve a vérrel és a sárral, betett az autóba. Egy fehér köpenyes férfi szaladt a kocsihoz, amikor megálltunk. Már csak a fejét csóválta. Új gazdám, aki 15percet ismert, nagyon sírt és megölelt. Csak akkor engedtem el a labdámat, hogy megnyaljam a kezét, hogy azt tudjam neki mondani:"Köszönöm". Aztán elaludtam, az utolsó dolog, amit hallottam, gazdám kétségbeesett zokogása volt. Már nem félek, nem fázom, és
nem fáj semmim sem. Meghaltam. Talán ha nem rágom szét a cipőket és nem eszem annyit, még mindig élhetnék.

Kutyám, Jerry Lee(K-9) című színes amerikai akció-vígjáték 1989-ben készült. A filmet rendezte Rod Daniel. A forgatókönyvet írta Scott Myers és Steven Siegel. A film 97 perces.
San Diego-i rendőrségen dolgozó Thomas Doodly (James Belushi) felügyelő nyomozási módszerei nagyon egyediek és ráadásul megvesztegethetetlen. Dooley a kábítószer osztályon dolgozik, és nagyon különc rendőr. Nem akar magának társat, azonban a sors hamarosan egy különleges társat sodor az életében. Dooleynak sikerül nyomára bukkannia egy igen nagy kokain szállítmányra, melynek értek 50 millió dollár. Dooleyt a rendőrségen kollégái túlságosan őrültnek tartják, mivel megszállottan üldözi a város egyik befolyásos gazdag üzletemberét Lymant (Kevin Tighe), akiről rajta kívül senki sem hiszi el, hogy benne van a kábítószer üzletben. Dooleynak szüksége van egy kutyára, ekkor találkozik a kissé bogaras, ám tökéletesen kiképzett kábítószer kereső kutyával Jerry Lee-vel. Dooley hazaviszi Jerryt Tracyhez (Mel Harris), aki hamar megszereti a kutyát, azonban az életük hármasban nem kezdődik zökkenőmentesen. Dooley és Jerry Lee kezdetben nem igazán kedvelik egymást, azonban a nyomozás során kölcsönös tisztelet alakul ki bennük egymás iránt. Lyman elrabolja Tracyt, hogy így tartsa sakkban Dooley-t, amíg a drogüzletet lebonyolítja. Dooley-nak cserét ajánl a drogért cserébe a lányt. Dooleyn múlik a lány élete és nem számíthat másra csak Jerry Lee-re. Jerry a mentőakcióban megsérül , azonban Lyment sikerül elfogniuk. Dooley ekkor jön rá, hogy milyen sokat jelent neki a kutya.

 

 

 

A mindenre elszánt Dooley-nak már-már sikerül a nyomára bukkannia egy 50 millió dolláros kokainszállítmánynak. Ám a rendőrségen a kollégái túlságosan őrültnek tartják, s nincs, aki hajlandó lenne vele együtt dolgozni. Kivéve egyvalakit, Jerry Lee-t, a tökéletesen kiképzett rendőrkutyát, akinek igazán jó orra van, ha kábítószerről van szó. A szokatlan páros tagjai kezdetben nem igazán szívlelik egymást, de néhány lövöldözés, némi balszerencse, egy kis verekedés és romantikus kaland kölcsönös tiszteletet ébreszt bennük egymás iránt.