Saviour

Sziasztok! Irodalom órán azt a feladatot kaptuk hogy írjunk verset a kettős érzésről, hogy egyszerre szeretsz mégis utálsz valakit. Meg is írtam, barátaim és osztálytársaim szerint jó lett.

Bár a legnagyobb elismerés mégis csak az volt amikor az irodalom tanárom azt mondta hogy ez nagyon pacek lett. (Igen, így szó szerint :D fiatal tanárunk van)

Nap mint nap rád gondolok,

Fejembe kuszák a mondatok.

Csak bénít a fájdalom,

De nem szabad feladnom.

Gyűlöllek és szeretlek,

Gyűlölöm hogy szeretlek.

Nem tudom mit tegyek,

Kettősek bennem az érzetek.

Had sírjam ki magam a válladon,

Engedd, had tűnjön el ez a fájdalom!

Aztán szó nélkül tűnj csak el, 

Mintha nem is léteztem.

A 'Kettősek bennem az érzetek.' és a 'Mintha nem is léteztem.' sorok direkt ilyenek, direkt kicsit régiesek.

A visszajelzéseket megköszönném, persze nyilvánvalóan kultúrált formában. :)

Remélem tetszett a vers ^^