Mia kis antiszociális zuga

Sziasztok!

A nevem Mia, és 14 éves vagyok.

Egy antiszociális, a világtól elzárkózó írópalántának vallom magam. A történeteim nagy része igaztörténeten alapul, és ezeknek 80%-a a depressziós időszakomból valóak. Ugyanis 1 éve teljesen elcsesztem az életemet.

Imádok az interneten ismerkedni, szóval nagyon örülök, hogyha valaki rám ír, és esetleg még internetes barátokat is szerzek. 

Szeretek történeteket írni, olvasni, énekelni, és random cuki kisállatokon visongani :D

Ez a blog leginkább a történeteim terjesztésére és az emberek megsegítésére készül. Ugyanis mi, emberek, nagyon sok jót és rosszat megélünk.

Ha bármi baj van, szeretnél egy kicsit beszélni a problémáidról, szükséged van egy emberre, akinek kiöntheted a lelked, szólj bátran. Én is rengeteg szarságot megéltem már (sajnos), de okultam is belőle.

 

Nos, nem igazán tudok magamról beszélni, szóval ezt a kis bemutatkozás-szerűséget itt le is zárnám. Tudom, tudom, nagyon gáz, de még eléggé új vagyok itt, így nem tudom, nálatok hogyan szokás bemutatkozni :D

 

~Mia

"Már így is örökre az interneten ragadtam. Nem csoda, hogy hálónak hívják. Semmi sem jut ki belőle. - mint a videóm"
- Kate Mars, The Life is Strange

 

S A S H A

 

- Sasha Melanie Hunter, mégis hogy gondolod, hogy EBBEN, a rongyban fogsz megjelenni Taylor Dreams buliján? - vetett rám szigorú pillantász sötétbarna loboncos, agyonsminkelt, őrült barátnőm, Clarisse, miközben hevesen csapkodott a kezével. Ő maga a vörös estéjiben úgy festett az én választott kék, térdik érő, kissé talán zsák szerü ruhámban, mint egy igazi szupersztár. Tincseit befonva a vállára dobta, ajkaira vörös rúzst festett, vékony lábai pedig kilátszódtak falatnyi egyberuhája alól.
- Úgy, kedves Clar, hogy nem egy bálra megyünk. - adtam meg az egyszerű választ, majd a tükörhöz visszafordulva folytattam az arcom pingálását.
- Sasha, Taylor az egyik legnépszerübb lány a suliban. - adta tudtomra mellém hoppanva az amúgy is egyértelmű információt. - Nem mehetsz így! Egy csomó fontos személyt hívtak meg oda!
- Ki dönti el, hogy ki a fontos, és ki nem az? - vontam fel festett szemöldököm, mire Clarisse az ajkába harapott. - Nézd, tudom, hogy ez neked nagy dolog. De engem nem igazán érdekel. Így sem örülök annak a hírnévnek, ami körülvesz.
- De jó neked... - sóhajtott fel. - Várj, ez nem jó árnyalat - kezte a kötekedést egyből, mikor a szememet kezdtem kifestemi, mire elnevettem magam. Nem tud nem benne lenni mindenben.

Nos, igen, bár tény, hogy az iskolai Hierarchia tetején Taylor Dreams és barátnői állnak, azért, sajnos vagy nem sajnos, én sem vagyok a legmeghúzódobb diák. Mivel az anyám az igazgató, a legtöbben próbálnak jóban lenni velem, és az álbarátok száma mára, a 11. osztályba már az egekbe szökött. Nem igazán szeretem, ha efféle, a Tayloréhoz hasonló bulikba hívnak meg, de Clar kedvéért, aki ugyebár nem a legnépszerűbb alak, és életében először kapott meghívást, ezt mégis elfogadtan.

- Rendben, akkor egyezünk meg abban, hogy ruhátcserélek, de a fejemhez nem nyúlsz. - kötöttem alkut, mire Clarisse bólintott.
- Jó, akkor választunk valami... kevésbé gázat.

A szekrényemben kutakodva egy halvány rózsaszín, puha anyagú darab került a kezeim közé. A csípőjénél egy lila szalag tökéletesen, talán már túlzottan is kiemelte vékony alakomat.

- Te jó ég, ebből kint van mindenem. - sóhajtottam.
- Nincs vita, ez veszed és kész. - vigyorgott elégedetten Clar. - Ne szórakozt Sasha, gyönyörü vagy ebben a ruhában is!
- Ha te mondod. - vontam vállat kedvtelenül, mivel nem volt kedvem arról vitatkozni, hogy egyszerű szőkésbarna, hullámos tincseimen és zöld szemeimen mi olyan gyönyörű vagy különleges. Lebicegtem a lépcsőn, a magassarkúmban egyensúlyozva.

- Anya, apa, elindultunk! - intettem egyet a kanapén tv-ző szüleimnek, akik ruhánkat meglátva hirtelen az ájulás szélére kerültek.
- Jesszus lányok... - szippantott egy mélyet apa a levegőből, kitörésre készülve, de anya csak megfogta a kezét. 
- Maradj, Greg, tudod, hogy mi is egy házibuliban jöttünk össze. - kezdett volna bele anyu a híressé vált story mesélésébe.
- Igen, de nem... Örömlány ruhában ismertelek meg.

Anya csak felnevetett, majd intettet egyett. 
- Jó szórakozást lányok, és vigyázzatok, kitől fogadtok el poharat!
- Megleszünk. - ígértem meg, és feltéptük az ajtót.

Lehet, hogy novemberhez ez kicsit hidegen öltöztünk, főleg, hogy már este 10 volt, és a levegő eléggé fagyos. Remegve zártam be mögöttünk az ajtót, és a járdán végigsétálva Clarissel egymás "hideg van" "megfagyok" "már tudom milyen fagyasztott csirkének lenni" nyávogásait hallgatva a házunk előtt parkoló, fekete autóhoz siettünk. A vezető dudált kettőt, mire a szomszédéknál máris felkapcsolódott a lámpa, én pedig igen kedvesen bemutattam a volán mögött ülő Charlie-nak.

- Helloooo, lányok. - húzta le az ablakot vigyorogva a srác, mire prüszköltem egyet. 
- Engedj már be, lefagyok te marha. - dugta be a fejét az ablakon Clarisse idegesen, mire a hátsóülést védò zár feloldódott és végre be tudtunk ülni a jó meleg, fűtött autóba.
- Puszit már nem is kapok? - húzta el a száját Charlie álcsalódottan, mire Clarisse csak nevetve előrebújt szerelméhez és már el is kezdték volna a nyáladzást ha nem szakítom félbe őket.
- Hé hé fiatalok, majd ha odaérünk enyeleghettek egy sort, de csak úgy jelezném, hogy késésben vagyunk!

Charlie beindította az autót, és elindult az úton. Clar természetesen dühös pillantást vetett rám amiért nem hagytam hogy már most letépje a ruháit róla a "nagy szerelme", de én csak vigyorogtam. Charlienak először is ki kell érdemelnie a barátnőmet. Az meg persze tálcán kínálná magát, de mindig mondom, ha így folytatja, előbb-utóbb ráun. Kihívásnak kell lennie.

 

S  A  S  H  A

 

- Meg is érkeztünk, lányok. - parkolt le Charlie egy ház előtt, mire golflabda méretüre nyílt a szemem.
- Azt hittem Taylor-ék házban laknak, nem palotában. - pislogtam nagyokat, ahogy próbáltam kivenni a baromi nagy házat a sötétből. 3 emelet magas, csupa dekor, teli emberekkel, szinte minden lámpa oltva és a zene már a csukott autóban is hallatszódott. Hű. Egyszerűen csak hű.

- Kiszállás, végállomás. - pattant ki Clarisse az autóból, vagyis csak próbált, mert a ruhája gyönyörűen beleakadt az ajtóba. - Fenébe már. - sóhajtott.
- Várj, kiszedlek. - nevettem. - Charlie, te húzz be a házba, és add át Taylornak hogy mindjárt jövünk.
- Viccelsz? Életemben nem beszéltem vele. - nézett rám értetlenül, mire én még értetlenebbül meredtem.
- Akkor mi a francért lettél meghívva?
- Mert az igazgató lányának a barátnőjének a barája vagyok. - hadarta el, én pedig csak pislogva próbáltam kiszabadítani Clarisse-t.

- Ne már, el fog szakadni. - sziszegtem.
- Na fasza! Így is elég rövid, nem kell még ennél is kevesebbnek lennie rajtam. - morgott.
- Én megmondtam hogy... - kezdtem volna.
- Tudom Sasha, te mindig megmondod, hogy ne kenjek fel ennyi sminket, ne járjak rövidruhákban, ne adjam magam könnyen Charlienak és ne egyek a nagyi sütiéből.

Végül nagynehezen kirángattam a vörös anyagot, ami csak kicsit rövidebb, mint az én ruhám, és szerencsére annál kisebb már nem is lett.

- Biztos hogy ide be kell mennem? - néztem gombóccal a torkomban a még mindig felfoghatatlan méretű házra.
- Gyere már Sasha, jó "muri" lesz. - vigyorgott, és megragadva a kezemet a házba húzott.

Aha, muri. Muri volt elcseszni az életem.

 

S  A  S  H  A

 

- Á, Sasha Hunter! - fordult meg szőke tincseit hátradobva Taylor Dreams, kezében kecsesen tartva egy poharat, benne egy elég erősen bornak kinéző löttyel.
- Szia Taylor. - mosolyogtam őszintén, mivel tudtam, hogy a pletykákkal ellentétben Taylor kedves lány. - Köszönjük a meghívást.
- Ugyan, nincs mit S. H. - nevetett, talán már egy kicsit már az ital hatása alatt. - A barátnőd is jött veled?
- Clarisse? Ó, igen, ő is itt van. - mutattam a tömegben toporgó lányra, aki eléggé közel volt az ájulás szintjéhez. Igen-igen, "muri".
- Szegényke, mindjárt eltapossák. - nevetett, és letette az italát, vagyis, már csak a poharát az asztalra. - Menj, segíts neki.

Az emberek között átverekedve ragadtam meg Clar kezét, és egy kevésbé zsúfolt helyre rángattam.
- Hú, ez klassz. - nézett maga elé furcsán. 
- Clar, 10 perce jöttünk, és egész végig a tömegben nyomorogtál. - sóhajtottam. 
- M'ért, nem erről szól egy ilyen buli? - vonta meg a vállát, és egy kis italt töltött magának. Szerencsére még (!) nem alkoholosat, hanem csak egy kis limonádé szerűséget, és belekortyolt.
- Ha 10 perc alatt "szétbulizod az agyad", akkor csak úgy szolnék hogy valószínűleg a hajnali órákban is tombolni fog a zene. 
- Éés? - nevetett rám, és komolyan nem tudtam, hogy bepiált, vagy csak megőrült szegényke. 
- Mindegy, hagyjuk. - sóhajtottam fáradtan, ráhagyva. Tuti, hogy 1 óra múlva már nem fog tudni megállni a lábán.

Nem igazán találtam a helyemet, úgyhogy járkálni kezdtem a gigászi méretű házban. Nem találtam semmi értelmeset, úgyhogy egy ideig csak ültem egy fotelben, és vártam, hogy történjen valami. Hát, igen, én sem vagyok egy bulikirályő alkat.

- S. H., mizújs? - ült le mellém Taylor, és mostmár tökéletesen megtudtam állapítani, hogy igen, tényleg kicsit sok volt a pia.
- Nem igazán találom a helyem. - vontam vállat, és felhúztam törökülésbe a lábamat.
- Ne már, a suli egyik legnépszerűbb csaja nem tud bulizni? - mosolygott kedvesen, mire csak megráztam a fejem. - Gyere, tudom mi kell neked. - invitált, mire "minden mindegy" alapon felpattantam az amúgy tök kényelmes székből és követni kezdtem.

A 2. emeletre mentünk, ahol már jóval kevesebben voltak, mint az alsó részen. A konyhába siettünk, ahol egy kisebb baráti társaság a pultnak dőlve nevetgélt, beszélgetett és játszott. Néhányukat arcról ismertem, mint például Dominicát, Taylor egyik baránőjét, de a legtöbben idegenek voltak nekem. És ez kicsit nyomasztott.
- Srácok, bemutatom Sasha Huntert. - lökött a kb. 9-10 fő elé Taylor, mire csak bénán intettem egyet. A "srácok" vidáman köszöntek, és a házigazda a vállamnál megfogva lenyomott a padlóra, pontosabban egy párnára, ami csak most tűnt fel, hogy ott van.
- Deborah, S.H. is játszhat veletek? - kézdezte az egyik vöröshajú, kicsit teltebb alakú, ennek ellenére gyönyörű lányt Taylor.
- Persze, miért ne? - vont vállat Deborah, mire körbenéztem.
- Mit játszotok? - kérdeztem kissé félve, és előre imádkoztam, hogy ne azt a 3 szót mondják.

- Felesz, vagy mersz. - mondták egyszerre, nekem pedig gombóc keletkezett a torkomban.

 

Igen, Clar, "Muri".