500Ft

100Ft

ló (Equus caballus) az emlősök (Mammalia) osztályának a páratlanujjú patások (Perissodactyla) rendjéhez, ezen belül a lófélék (Equidae) családjához tartozó faj. Ma már csak háziasított vagy háziasítottból visszavadult formáiban ismert. Legközelebbi rokona a vadló (Equus ferus). Egyes nézetek szerint a ló és a vadló egyazon faj, az Equus ferus eltérő alfajai. Ebben az esetben a ló fogalmát tágabban használhatjuk, amelybe beleértjük a vadlovat is, amelytől a háziasított alfajt a házi ló névvel különböztethetjük meg (Equus ferus caballus).

Törzsfejlődése

A ma ismert ló (Equus caballus vagy Equus ferus caballus) hosszú törzsfejlődés során vált olyanná, amilyennek ma ismerjük. Ez a törzsfejlődés több mint 60 millió évre nyúlik vissza. Az első „ősló”, az Eohippus a 75 millió évvel ezelőtt élt Condylarthrus fajok egyikéből fejlődött ki, melyek a kutyánál nem voltak nagyobbak, lábaikon öt-öt ujj volt, és minden ujjukon pataszerű elszarusodott képződményt viseltek. Később a ló evolúciójában a legjelentősebb változás a láb átalakulása volt (az ujjak folyamatos visszafejlődésével).

Első lábain négy-négy, míg a hátsókon már csak három-három ujja volt. Ujjaikon a kutyákéhoz hasonló ujjpárnák voltak (Ezek maradéka a ló lábán látható ún. szarugesztenye vagy szarusarkantyú.) Átlagos magassága 36 cm lehetett (több különböző méretű változat is létezett. A legkisebb 25 cm, míg a legnagyobb 50 cm magas lehetett.). Élőhelyei feltételezhetően laza talajú őserdők, vízpartok és iszapos területek voltak. Fogazata alapján lombevő volt, az alacsonyabb cserjék és az aljnövényzet leveleit ehette, de már megjelentek a fűevésre való áttérés kezdeti jelei. Szőrzetének színe nem ismert, de életmódja alapján a tudósok leginkább a szarvashoz hasonló, barna, pettyes bundával képzelik el.

• Mesohippus és Miohippus – körülbelül 25-40 millió éve az oligocén korban jelentek meg.

A Mesohippus és a valamivel fejlettebb Miohippus két hasonló, és részben egymást követő időben élt ősló volt. Mind a négy lábukon három ujjuk volt, közülük a valamivel vastagabb középsőre nehezedett a legnagyobb súly. Táplálékuk kezdetben leginkább puha lombú fák és cserjék hajtásai voltak. 10-25 millió évvel ezelőtt, a miocén korban az őserdőket szavannák, sztyeppék váltották fel, amihez az állatok úgy alkalmazkodtak, hogy fogazatuk egyre inkább alkalmassá vált a fűfélék fogyasztására, valamint nyakuk megnyúlt, hogy kényelmesen elérjék a füvet. Szemük is megváltozott, a fej oldalára tolódott el, emiatt látóterük megnőtt (bár a binokuláris látómező csökkent), így könnyebben észrevették a közeledő ragadozókat.

A ló páratlanujjú patás állat. Izomzata fejlett, erős.

A lónak testéhez képest kis gyomra van, ezért figyelni kell etetésére. Túletetés esetén különböző halálos szövődményű betegségek alakulhatnak ki. Különösen veszélyesek számára a mérgező növények: szarkaláb, csüdfű, farkasbab, fehér akác. Az emésztőrendszere összekapcsolódik a légzőrendszerrel, ennek következtében a ló nem tud hányni.

1.részlet

Az ég ragyogó fényárban úszott. A nap tűzgolyóként izzott, egyre elviselhetetlenebb hőt árasztva magából, ahogyan egyre feljebb haladt a pályáján.
Pegazus az égi mezőn vágtatott, bátran széttárva szárnyait. Szeretett közel lenni a naphoz: olimpiai ugróként szökellt át az útjába kerülő felhőkön. Sötéthajú lány ült a hátán, félve karolta át izmos nyakát.
Az aranyló sörény arcába fújt, felszárította a vágta szelétől eleredt könnyeit. Óvatosan lenézett, és felismerte a földet: apró, kék üveggólyónak látszott a végtelen világűrben.
Pegazus hangosan nyerített. Boldog volt, hogy Ricky a lovasa.
A lány észrevette, hogy a megzabolázott ló irama lassul, egyszerre mintha lebegnének. Most biztonságban érezte magát: elengedte a ló nyakát, és csak a sörényébe kapaszkodott. Elvarázsolta az univerzum látványa, s egy pillanatra azt érezte, ő a legboldogabb a világon. Pegazus ekkor váratlanul átugrott egy közeledő ködgomolyt.
Ricky erre nem volt felkészülve, kezéből kicsúszott a sörény és zuhanni kezdett. ,,Pegazuuuus! Segíts! Pegaz...!" , próbált kiáltani, de nem jött ki hang a torkán.
Rémületében hadonászni kezdett, le ne essen, de a kék üveggolyónyi föld máris vészesen közeledett.
Újra kiáltani próbát szárnyas barátjának: ,,Pegazuuuus!" , de hang most sem jött ki a torkán.
Már majdnem földet ért, ám ekkor hirtelen fölült. Kiverte a veríték, és először nem tudta, hol van. Hiába nézett körül a sötét szobában, semmire sem ismert rá, régimódi karórája tiktakkolása azonban vissz*rántotta a valóságba. Amikor felkapcsolta a lámpát, nagyot sóhajtott a megkönnyebbüléstől, és visszazuhant az ágyra.
,,Hála istennek, csak álom volt!", sóhajtott. Torka teljesen kiszáradt, szíve vadul vert.
mély lélegzetet vett, oldalra lökte a takarót, és felkelt.