Démonok rabja

Fényesebbnél-fényesebb csillagok borították az égboltot. Baglyok huhogtak a sötétben, valahol, a faágakon. 

 

Mintha száz szem figyelné az ártatlan és magányos Evelin-t,a lány szorosabban tekeri maga köré karjait. Törékeny teste most fedetlen, csupasz volt az éjszakai félhomályban. 

 

Reszketve lépett ismét egyet a hóban, mely ropogott meztelen lába alatt, ezzel nyomot hagyva maga után. Lesütött szemekkel sétált egyedül, a veszélyekkel teli erdőben.

 

Akadozva szívta be a levegőt, majd engedte ki tüdejéből,és tehetetlenül megrázta fejét. Ha nem talál kiutat, valószinűleg nem éli meg a holnapot. 

 

Ahogy megtett három lépést, és kikerült egy fát, megremegtek lábai,  majd összeesett. A hóban feküdt, ami betakarta gyönge testét, ezzel méginkább meghűlt a vér az ereiben.

 

Egy reccsenést hallott, mintha valaki rálépett volna egy ágra. Hamar oldalra pillantott, ahonnan jött a hang. Ekkor egy ember hanyat esett, viszont már nem lélegzett. Evelin szaporábban vette a levegőt, szinte már kapkodott utána. Torkába egy göcs alakult ki, nehezen felállt, majd elindult az ember felé, hátha...hátha mégis tehet érte valamit, lehet segíthet rajta. 

 

Nem akarta elhinni, hogy ő is így fogja végezni, egyszerűen nem bírta felfogni, mi is történik vele.

 

Mikor már elég közel volt a férfihoz (ezt megállapította már) és végigvezette rajta a tekintetét, megtorpant. Szemei kitágúltak, ajkai elnyíltak egymástól. Sikított volna, de valaki ezt megakadályozta.

Egy kéz tapadt szájára, egy másik pedig hasára és hátrafelé kezdte húzni. 

Nem! Ő nem akarja úgy végezni, mint ez az ártalmatlan ember! 

Könnyei utat engedtek maguknak, miközben kezét mozdította,  könyökével eltalálta a támadója hasát. Az hátralépett egyet, mire Evelin hamar futni kezdett.

Sosem szedte még ilyen gyorsan a lábait, talán az élete múlt azon, hogy jelenleg mennyi andrenalint termel a teste.

Lihegve megállt, hátranézett, bár ne tette volna meg! Érezte, hogy nem szabad megállni és megfordulni, mégis megtette, már sajnálja, de nincs mit tenni.

Támadója útolérte őt, meg is fogta kezeit, majd a földre lökte a lányt, ezután szinte rámászott a férfi és ismét letapasztotta ajkait a kezével.

A lány ekkor már belátta, hogy nem menekülhet, ez a férfi túlságosan gyors és erős hozzá képest.

A férfi nem törődve azzal, hogy a meztelen lányon szinte már feküdt, körbenézett, majd lepillantott a lányra.

-Elveszem a kezem,ha nem sikítasz. Megtalálnak minket és megölnek, ha nem hallgatsz-suttogta a férfi, akinek Evelin csak a körvonalait tudta kivenni a nagy sötétségben.

Hamar bólogatni kezdett a lány, mire az ismeretlen férfi elvette kezét. Evelin máris lelökte magáról, ő pedig szikrázó szemekkel nézett rá. 

De hisz nem szólalt meg!-dühöngött Evelin, majd megvonta vállait.

-Ricsi, elmentek!-futott feléjük egy másik férfi, mire Evelin felvonta a szemöldökét. Nem értette, mi történik, de egyre kínosabbá vált neki a helyzet, mivel csupasz testtel ült a földön.

-Ricsi, Bence-lépett feléjük egy harmadik férfi, mire Evelin már azon gondolkodott, hogy ez csak egy tréfa. Ennél jobb nem is lehetne.-Nagyon udvariatlanok vagytok!-szólta le a két másik férfit, ahogy kiderült, Ricsit és Bencét, mire azok értetlenkedve néztek, Evelin számára ismeretlen férfira.-Ez a lány itt fekszik előttetek, meztelenül és reszket-mondta, majd levette magáról hosszú, fekete kabátját, majd leguggolt és a lányra helyezte.

A lány hitetlenkedve és hálálkodva nézett a férfira, aki gyengéden és alig láthatóan elmosolyodott. Vakítóan fehér haja sötét szemeibe lógtak, elegánsan volt felöltözve. Márkás arca volt és széles vállai. Izmos karjai feltűntek a lánynak, a feltűrt ing alól.

-Ó, bocsánat-kezdte Bence, majd megvakargatta tarkóját.-Bence vagyok-nyújtotta kezét. Evelin habozva, kis idő múlva elfogadta a kedves gesztust, majd kezet fogott a férfival.-Ő pedig Ricsi-mutatott a lánnyal szemben ülő férfira. Fekete vagy sötétbarna haja lehetett, ezt nem tudta megállapítani a lány ebben a sötétben, ahogyan Bence haj vagy szem színét sem.

 

-Mi a neved, kislány?-kérdezte a fehér hajú, aki valamiért nem akart bemutatkozni. Evelin lesütötte a szemeit. Nem tudta, hogy megbízhat-e ezekben a férfiakban, jól teszi-e, ha elmondja nekik a nevét. Bár...nem mintha a nevén keresztül megtudhatnák az egész életét-gondolkodott logikusan, majd halkan válaszolt.

 

-Evelin-bökte ki, majd felnézett a mellette lévő ismeretlenre.

 

-Örülök, Evelin. Mától kezdve a TÉME nevezetű csapathoz tartozol,aminek jelentése : Túlélő és megmentő emberek -arca elkomorodott, majd úgy folytatta.-Veszélyes ez az erdő, nem sokan élnek itt túl egy éjszakát, télen alig van egy-két ember, aki még lélegzik...viszont te ezekhez az emberekhez tartozol, hiszen életben vagy, egy karcolás vagy harapás sem ért téged-ezúttal elmosolyodott, majd felállt és a lány felé nyújtotta kezét, hogy felsegítse.

Elfogadta a segítséget, majd megfogva a kezét, felállt. Nehezen tartotta meg az egyensúlyát, ami a férfinak is feltűnt, ezért az ölébe kapta.

Evelin réműltem betakargatta testét a megkapott kabáttal, mire a férfi elnevette magát.

-Nyugodj meg, nem fogunk bántani téged. Egyikünk sem, ugye fiúk?-nézett hátra, arca ismét komoly volt. Meglepte Evelint, hogy ilyen hamar megváltozik a férfi hangulata.

-Bizony, azért vagyunk, hogy megvédjük a csapatunkat-helyeselt Ricsi, majd feltápászkodott a földről. -Indulnunk kéne, a többiek már biztosan aggódnak-mondta, majd elindult előre.

-Igazad van-bólintott a férfi, aki karjaiban Evelin feküdt, és elindultak előre. A lány ásított egyet, majd lehunyta a szemeit. Olyan nehezek voltak...-Aludj, hosszú az út-susogta a férfi. Evelinnek nem kellett kétszer mondani. Már az sem érdekelte őt, hogy a férfiak igazat mondtak-e neki vagy sem, csak pihenni akart, hiszen lefárasztotta őt a mászkálás, futás, maga a hideg. Kiszívta belőle az egész erőt ez a sok botorkálás.

Úgy érezte, hogy biztonságban van.