Sokan azt a bizonyos hétfő reggeli kelést szeptember elsején egy rémálomként élik meg, mintha éppen most következett volna be a harmadik világháború és már csak te vagy az egyetlen ember a világon, aki él, de suliba kell menned.
Nos, én is így vagyok vele. Amikor reggel fél hatkor megszólalt az elvileg vízesés hangra beállított ébresztőm egy kicsit sem kecsesen húztam a fejemre a takarót, azonban az ébresztőm csak nem akart elhallgatni, így hát kibújtam a meleg takaróm alól és az összeborzolódott hajamtól szinte semmit sem látva mentem oda az íróasztalomon heverő telefonomhoz és kapcsoltam ki a hangeffektust.
Ismertem már magamat annyira, hogy tudjam: ha visszafekszem aludni, akkor biztosan elkésem az első napomról. Úgy voltam ezzel a reggellel, mint minden szeptember elsején: új év, új lehetőségek.
Kinyitottam a ruhásszekrényemet és gyorsan kivettem belőle pár ruhadarabot. Egy szűk farmert és egy laza, élénk sárga színű felsőt, aminek vé alakú dekoltázsa kiemelte a nőies alakomat. Az ágyam mellől nyíló fürdőben megcsináltam a közel sem egyszerű, viszont mégsem túlságosan feltűnő sminkemet és a konyhában egy kalóriaszegény müzli elfogyasztása után az előszobába siettem, ahol felvettem a fekete tűsarkúmat és a fejemre helyeztem az új napszemüvegemet. Vállamra kanyarítottam a táskámat, majd kulccsal bezártam a lakásunk ajtaját.
A lépcsőházban dohos szag uralkodott, a sarokban penészes foltok éktelenkedtek. Leszaladtam a lépcsőn és amikor végre kiléptem a szabad levegőre fellélegeztem, hogy Ryan nem felejtett el. Ott állt a szürke Fordjának támaszkodva és vörös haját egy fekete sapkával takarta el. Amikor látta, hogy kész vagyok villantott rám egy félmosolyt és kinyitotta nekem az autó ajtaját:
– Jó, hogy látlak! Már nagyon hiányoztál – nyomott a számra egy hosszú csókot és szorosan magához ölelt. Mikor elváltunk megkerülte a kocsit és lehuppant a vezető ülésre. Feltűnt, hogy hátul ugyanúgy ott foglalja a helyet a gitárja, mint szerves tartozéka.
– Milyen volt Görögország? – kérdeztem, ugyanis az utóbbi két hetet ott töltötte a családjával. Úgy válaszolt, hogy nem nézett rám, de tudtam, hogy figyel.
– Ne is mondd. Gyönyörű volt. Az első egy hetet szinte teljesen azzal töltöttük, hogy utaztunk az országon belül, aztán végül Athénben kötöttünk ki hat napra. Visszamennék – hangja vágyakozó volt és izgatott. – viszont! Végre itthon és végre veled – szólt és nyomott egy puszit az arcomra úgy, hogy a szemét nem vette le az útról. Elvörösödtem örömben, viszont az alapozó miatt csak egy rózsaszín pír látszódhatott az arcomon. A Thomas Middleton High School nagyjából tíz percre volt tőlünk, így hatalmas gyárépületek és általános iskolák mellett haladtunk el út közben. A parkolóba érve felmértük a terepet: csak pár kocsit láttunk, amik a vidéken lakó tanárok autói lehettek. Így hát egy árnyékos helyre leparkolva szálltunk ki. A nagyjából hatszáznyolcvan fős iskola épülete magasodott több szinten át felénk, miközben kézenfogva a bejárat felé haladtunk. Egy-két irigykedő szempár utánunk fordult, de többségében sóhajtva fogadták a tényt: mi tényleg együtt vagyunk.
– Izgulsz? – szólalt meg hirtelen Ryan, mikor a cuccunkat pakoltuk be a szekrényekbe. Megvontam a vállam.
– Igazából nekünk nincs miért. Végre itt a tizedik osztály. Te a suli legmenőbb bandájában vagy gitárosként és énekesként. Én pedig bízom magunkban – válaszoltam nemes egyszerűséggel.
– Igazad van. Nincs miért ezzel foglalkozni. Csak menjünk egyenesen előre – motyogta miközben óvatosan átölelt. Mindenki szeme láttára. Először kicsit megdöbbentett, de hamar rájöttem, hogy ő mindig velem lesz. Jóban, rosszban; hidegben, melegben; télen és nyáron egyaránt.
∆~∆
Az osztályunkba érve Ryan lepacsizott a haverjaival és én pedig Flora felé vettem az irányt, aki éppen egy könyvet olvasott.
– Mi a címe? – kérdeztem játékosan köszönés nélkül, majd amikor Flora felnézett hatalmas mosoly terült szét az arcán. Vígan a nyakamba ugrott. Éreztem a nyakamon a vállig érő hajának csiklandozását, ami nevetésre késztetett.
– Jézusom, Jenny! Annyira örülök neked! Már vagy egy hónapja nem láttalak! – nézett rajtam végig, majd az osztály végében hülyülő Ryan felé pillantott – Ryan Lewis, hm? Hogyan?
– Nem tudom. Egyszerűen csak megtörtént – vontam meg a vállamat, miközben a szám sarkában mosoly bujkált – és mi van Gary-vel? Minden oké? – kérdeztem.
– Igen, persze. Minden teljesen harmóniában van egymással. De indulj, köszönj másoknak is! – hessegetett a srácok felé. Így hát arra indultam és Ryant átölelve üdvözöltem őket. A fiú rákulcsolta a ujjait az enyémekre.
– Haver, nagyon dögös barátnőd lett a nyáron. Kár, hogy az ő bőre a tiédhez képest csokoládészínű – röhögök Gary és mindenki rögtön poénkodni kezdett. Ryan genetikai okok miatt hófehér bőrrel és szinte rikító, vörös hajjal rendelkezett. Akárcsak a nővére és az apja.
– Nem baj – mosolyodott el az említett személy és megsimogatta az arcomat. Aztán csak csendben maradtam, amíg be nem csengettek és az osztályfőnök, Mr. Chase be nem jött a terembe. Mindenki a helyére ült, annyi változott, hogy Gary Flora mellé, én pedig Ryan mellé huppantam le.
– Köszöntök minden kedves tanulót ebben az új tanévben és remélem, hogy az idei is ugyanolyan eredményesen fog telni mint a tavalyi. Mind már tudjátok az első három óra osztályfőnöki lesz, ahol majd egyeztetünk a pontos órarendről, az iskolai szabályzatról, valamint... – csendes kopogás hallatszott. Mr. Chase először döbbent volt, aztán elégedett arccal fordult felénk, mikor nyílt az ajtó. Egy nagyjából százhatvanöt centi magas lány lépett be a terembe hosszú, göndör, fekete hajjal. Ijedten pillantott körbe és kínosan elmosolyodott.
– Áh, Moon! Örülök, hogy látlak! – fogott kezet az ofő a lánnyal, aki zavarában az egyik lábáról a másikra állt és idegesen tekergette egyik kósza hajtincsét. Az egész osztály csendben várta a tanár véleményét. – Ő itt Moon Russel, az új osztálytársatok. Remélem gyorsan be tud majd illeszkedni. Nina mellett még van egy szabad hely, oda tudsz ülni – mutatott a bal oldali padsor második padjára. Nina amolyan kisebb különc volt: elzárkózott a többiektől, nem válaszolt az üzenetekre és minden ajánlatot visszautasított ha bulizni vagy kajálni hívták. Saját maga volt a legjobb barátja. Miután a lány helyet fogalt az osztályfőnök folytatta a házirend bemutatását és pár időpontot kivetített táblára. Viszont a kíváncsi tekintetek egész órán a lányt méregették, hogy eldöntsék érdemes-e valamit kezdeni vele.
∆~∆
Órák után, valamikor három óra körül Ryannel úgy döntöttünk, hogy itt maradunk a suliban és amíg ő elmegy a bandával próbálni, addig mi Florával beszélgetünk valahol. A menzán gyorsan megebédeltünk – ahol az étel kifejezetten jó volt a megszokotthoz képest –, majd a próbaterem felé vettük az irányt. Ryan az ajtó előtt megállt, megfogta a kezem és mélyen a szemembe nézett.
– Egy óra múlva, ugyanitt – elmosolyodott és feltolta a napszemüvegét a fejére. – ugye tudod, hogy szeretlek.
Suttogása kiáltásként visszhangzott az üres folyosón, miközben körbeölelt minket a sötétség.