Levelek a múltból

Kedves Boldogság!

Nagyon hiányzol, az életem azon területeiről ahol már nem te uralod az elmémet, hanem a Harag, a Gyűlölet vagy a Magány. Szeretnélek visszakapni és ehhez kell az, hogy megkeresselek, de nem tudom, merre lehetsz. Kerestelek mindenhol ahol régen jártál. Korcsolyázás, tanulás, filmnézés, a barátokkal való beszélgetés. De hát ilyen az én szerencsém, úgyse kapom meg azt, amit szeretnék, vagy amire szükségem van, de cserébe elveszetem a nekem fontos dolgokat, embereket.

Tudom, hogy ez egyben az én hibám is, hiszen elzárkózok az berektől a barátaimtól és az egész világtól is, de nem azért hogy megbántsam őket, hanem azért hogy magamat védjem. Nem szeretném, hogy az egyik dürohamom vagy a hirtelen támadó hangulatváltásaim kihatással legyenek a szeretteimre. Tudom, hogy ez az ő szemszögükből nézve egyszerűen érthetetlen és azt is tudom, hogy valakinek meg kéne, hogy nyíljak ezt mondja a pszichológusom is, akihez anyukám küld el minden héten 2x, de valahogy nem találom senkiben a bizalmat. De talán, csak talán lehet, hogy tudom, kihez kellene fordulnom. Igaz nem ő volt a legjobb barátom, de ő is volt hasonló helyzetben és biztos megérti, min megyek át. Igaz két évvel idősebb volt nálam majdnem tizenkilenc éves.

Tegnap átmentem Wilson-hoz, miközben sűrűn hullt a hó és azon gondolkoztam mi lenne a legjobb ürügy, hogy beengedjen. De végül nem kellett semmi ürügy, mert amint meglátta, hogy én álldogálok a küszöbön, máris invitált be a melegbe. Bár valószínűleg az a tény is közrejátszott, hogy csak egy póló és egy kabát volt rajtam, meg persze egy nadrág. Leültem a nappaliba és egy pohár meleg tea landolt a kezemben, Wilson aggódó tekintetével együtt.

Ő az anyukáját veszítette el egy autó balesetben egy éve. Benne volt a heti lapokban is a tragikus baleset ahonnan csak ő menekült meg. Ha jól tudom éppen bevásárlásból jöttek hazafele és beszélgettek, amikor egy gyorshajó át hajtott a piroson és pont az ő autójukban landolt. A vezető felőli oldalon a karosszéria felismerhetetlenségig összeroncsolódott. Az anyukája életét vesztette, de megmentette ezzel a fiát. Ezért gondoltam, hogy meg fog érteni.

Nagyon jól megértettük egymást és el tudtam mesélni neki mindent, ami a szívemet nyomta. Kedves volt és felajánlotta, hogy aludjak, nála mivel későre jár az idő és nem szeretné, ha egyedül kószálnék a sötétben. Felhívtam anyukámat is és beleegyezett, ha reggel azonnal haza megyek. A szülei nem voltak otthon így a bárból elővett egy kis italt is. Én eleinte nem akartam belőle inni, de addig kínálgatott, hogy megkóstoltam. Nem tudom mi volt, de jó íze volt, kicsit édeskés, de alkoholos. Mondta, hogy nem kell félni, apja sokáig dolgozik és csak reggelre ér haza. Előre éreztem, hogy mást is szeretne nem csak beszélgetni, és ez megijesztett, de mivel már kellően spicces voltam észre sem vettem, ahogy egyre közelebb kerül hozzám. Csak arra figyeltem, hogy végre valahára mintha boldognak éreztem volna magamat. Abban a pillanatban nem érdekelt semmi csak a pillanatnyi felüdülés. Közelebb hajolt majd a szája a számhoz ért, ami feloldotta a gátlásaimat. Utána már nem volt megállás.

Így visszagondolva nem is volt olyan jó ötlet hogy hogy átmentemhozzá, de legalább akkor jól éreztem magam. A reggel zavaros volt, és nem emlékszem tisztán hogyan is kerültem haza, de itthon azonnal az ágyamba zuhantam.

Már megbántam, amit tettem, és gyötör a bűntudat hogy Cody-n kívül bárkihez is ilyen közel kerültem. Nem kellett volna az, hogy ennyire keresselek Boldogság, de hiányoztál és azon az estén megtaláltalak, meg, ha csak egy pár órára is. Szeretnék több időt eltölteni veled.

Szeretettel,
Sky