Az őrülethez
Kedves Őrület!
Csak pár nap telt el az előző levelem óta, de semmi sem változott. Szeretném felhívni a figyelmedet arra, hogy nem vagy a kedvencem és még csak nem is kedvellek. Elsorvasztasz belűről és nem élhetek már többé normális életet. Egyik pillanatban majd meg szakad a szívem Cody hiányától a másik pillanatban meg teljesen érzelemmentesen tudok gondolni a halálára. A barátaim aggódnak, a szüleim még a széltől is óvnak. Nem akarom ezt.
Hogy enyhítsek zavarodottságomon, elővettem a korcsolyámat és felkerestem a közeli korcsolya pályát. Felhívtam Elizát, hogy eljönne-e velem, mert a szüleim nem engednek el egyedül. Rögtön beleegyezett és azt mondta, hogy tíz perc múlva nálunk lesz.
Bepattantunk a kocsijába és már száguldottunk a befagyott tó felé. Útközben folyton kérdezgetett, hogy hogy vagyok. Nem válaszoltam. Még a kocsiban átvettük a korcsolyát, hogy ne kelljen cipelni. Több mint két órán át korcsolyáztunk és ez volt a legjobb napom a baleset óta. Amíg a jégen voltunk nem gondoltam se Cody-ra sem a balesetre, csak élveztem a jeget a lábam alatt és a száguldás érzését.
Sajnos haza kellett mennünk és amint leléptem a jégről rám tört Cody hiánya. Némán telt a hazaút. Nem tudtam mit mondja és Eliza sem. Hazavitt és kirakott, egy öleléssel búcsúzott. És most én is bú csúzok tőled Őrület.
Szeretettel
Sky
