WhatSayingTheHouses

 

 

Peter:Susan a gyerekre nézz, majd elképed. A szeme kikerekedett, a lélegzete egy pillanatra megállt. 

"Joseph:SUSAN ! KÉRLEK NÉZZ RÁM ! LISA-NAK SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGE ! FIGYELSZ TE RÁM ?!

A gyerek arcát bámulta egy darabig, majd eldobta a csecsemőt, aki a földre húllt.

"Susan:VIDD INNEN !"

riadtan hátrált és a rózsafüzért kezdte szorongatni, egész testtel reszketni kezdett.

Peter:Nem tudom mit látthatott... szerintem meglátta a lelkét.

"Joseph:SUSAN ! Normális vagy ?!"

Felkapta a gyerek a porból, de a baba még nem is sírt.

Joseph oda ment a feleségéhez lassan.

"Joseph:Su-susan-Su-san, kérlek nyugodj meg !

Susan eltakarta a szemeit, addig nem, amíg az a ... lény a kezedben van!

A babára mutatott.

Egy seriff jelent meg a tömegnél.

"Sheriff:Itt meg mi folyik ?! "

Meglátta a halottan fekvő asszonyt a földön és a házaspárt.

"Sheriff:úr--amisten       !"

Levette a kalapját és egy fegyvert vett elő.

"Sheriff:Semmi hirtelen mozdúlat ! Dobjanak el mindent !"

Joseph felállt és felemelte a egyik kezét.

"Sheriff:Úram, mit szorongat a kezében ?!"

Joe elfordította a lepedőt, hogy látszódjon a kicsi arca.

Sheriff lassan odament Lisa-hoz, legugolt hozzá és megnézzte a pulzusát. Halott. 

Hátamögöt Susan hirtelen felállt, és rohanni kezdett a sheriff felé egy kővel, amit a földről szedett fel.

"Susan:NE MERJ HOZZÁ ÉRNI"

A Sheriff-et fejen verte a nagy darab kővel , a sheriff a földre esett. A feje vérezni kezdett.

Joseph lerakta a gyereket a földre, és a nőt próbálta leállítani.

"Joseph:ÚRISTEN ! Susan mi történt veled ?!"

A Joe átkarolta a derekát  a feleségének, aki még ütötte a sherrif-et.

*PUFF !*

A Joe és Susan hirtelen megdermet, a lábuknál egy vér tócsa kezdett szivárogni,majd a földre borúltak.

A Sheriff fegyvere elsült, a utolsó erejével húzzta meg a ravaszt, csak a golyó Susan-nan keresztűl Joe-t

is eltalálta.

A helyszínen mindaketten elvéreztek.

A tömegben az emberek sikítozni kezdtek és kitört a káosz.

"Joseph:Su-su-susan... mi-miér..."

 

 

 

Peter:És szinte magam előtt láttom, ahogy a földre húll. Egyre fehérebb és fehérebb lett az arca, az utolsó szavai ezek voltak:

"Lisa:Kö-kösz-önöm.. "

Vért köhögött fel, a tömeg meg csak nézzte, ahogyan haldoklik.

*Peter ökölbe szorította a kezét*

Peter:Csak tudjam meg, hogy kik voltak ... 

A nő felemelte az édesanyámat és belőle szivárgó vérrel bekente a csecsemő száját.

A tömeg némán nézzte, és hátrálni kezdtek a nőtől. A kicsi kinyitotta a szemét...

pirosan ami izzott. 

*Mondtam magamba:

Pirosan     ? Mint a látomásonba Peter-nek.*

Peter:A helyszínre egy nő és egy férfi rohant oda anyámhoz.

"Susan:Neeem.... ez nem LEHET !"

A nő zokogva borúlt oda az édesanyámhoz, majd egy férfi is.

"Joseph:Hagyd Susan ! Ő már nem szenved !"

A férfi a tömegre tekintett és felháborodtan szólt rájuk.

"Joseph:Maguk meg mit nézznek ?! Segítsenek ezen a szerencsétlen nőn !"

Az emberek egymásra tekintettek és csak tovább nézzték őket, mintha valami hipnózis alatt lettek volna.

A nő lépett oda a zokogó párhoz a babával.

"Nő:Maguk meg kicsodák ?"

"Susan:A-a-a húga voltam, mi a fene folyik itt ?!"

Susan lehajtja a fejét és az anyámat szorongatta magához.

A nő érzéktelen arccal, a kezébe nyomja a gyermeket.

"Nő:A feladatom ezennel véget ért.."

A nő felrántotta a sálát az arcához, és bement a tömegbe. Eltünt.

"Joseph:VALAKI HÍVJA A SHERIFF-ET ! EGY NŐ MEGHALT!"

 

 

Peter:Anyám ágynak dölt az apámmal és éjfél környékén egy zajra kelt fel. Dörömböltek a hálószoba ajtaján.

Édesanyám felkelt megfogta a hálószobában tartott kés és kinyitotta az ajtót és látta, a cselédlányt egy furcsa mosollyal az arcán és egy véres lepedőt szorongatott a kezébe.

"Cselédlány:S-saj-sajnálom

ezután nevetgélni kezdett egyre hangosabban.

Anyukám csak állt kinyílt szemekkel, lesokkolta és csak egy könnycsepp jött ki a szeméből majd, fogta a kést és mellkason szúrta.

*Peter rámnézzet*

Kivette a rongyott a kezéből és a legrosszabb dolgot látta, amit egy édesanya átélhet. Egy apró test volt, a baba volt beletakarva a kendőbe és nem lélegzet. Megfulladt.

Édesanyám összerogyott és az sírva apámhoz sietett. 

"Elisabeth:William !! A fiúnk !"

Rángatta az apám testét az ágyon, de nem mozdúlt. Nem lélegzett.

Anyám közbe a babát próbálta újraéleszteni.

"Lisa: Gyerünk-gyerünk kérem istenem !"

Csak ült és megfogta apám kezét.

"Lisa:Ég veled szerelmem                                ...

homlokon csókolta és kirohant a hold fényében ragyogó utcára.

"Lisa:SEGÍTSÉG !!" 

összeesett a város közepén és az emberek körbe állták őt és csak nézzték.

"Tömeg: Chh hazudik-Csaló szajha !

Néhányan még nevettek is rajta, majd a tömegből a cigány asszony lépet ki.

Megfogta édesanyám fejét és a szemébe nézzet.

"Lisa:Ké-kérem segí-segítsen rajtam !"

A kezében a babát szorongatta és sírt.

A nő legugolt és így felelt neki.

"Nő:Most azt kívánod, hogy éljen, de más azt fogja, hogy bár ne is élt volna.

Anyám a nő szoknyájába belekapott, nem érdekel mi az ára ! Segítsen kérem neki ! Nekem... NEKEM, már csak ő maradt.

"Tömeg:Máglyára vele !"

A nő vissza nézzet és felvette a kisbabát és magához szorította gyengéden.

"Nő: De ez nem lesz egyszerű asszonyom. A bűneiért meg kell, hogy fizessen.

"Lisa:De ne ő bünhődjön, kérem ! Bármit megteszek-akármit !" 

"Nő: Egy lélek vált egy lelket. Szemet-szemért."

A nő elővett a kezében egy bicskát és az anyám kezébe szúrta. És ezután..

*Peter megfogta a fejét szomorúan*

Ezután leszúrta magát a tömeg előtt...

 

 

 

A családot nagyon megviselte, de főleg édesanyámat. A családom vagyonos volt, szokásuk volt, hogy minden rozoga,omladozó

épületett megvegyenek. Egyszer egy pszichiátriának az igazgatója elhunyt szívrohamban, és nem volt senki aki tovább

vigye az intézményt, ezért kénytelen volt bezárnia. Ez nem egy hétköznapi intézmény volt, sőt most sem az.

*Peter a kezét a lábára tette, mélyen belenézzet a szemembe, majd vissza hátrált és folytatta a történetett. Nagyon kényelmetlenűl

éreztem ezután magamat, rossz érzések uralkodtak el rajtam, remélem nem egy újabb rohamom lesz..*

Peter:Az intézmény régebben egy kinzókamrákkal teli hely volt, úgy tartották régen, hogy aki belép az intézménybe onnan élve nem jutt ki, ezért volt

az, hogy az idős úr meghalt, mert azt mondta minidenkinek, hogy nyugdíjba volnúl és átadja az igazgató szerepet másnak. Ezek után senki nem

mert ott munkát vállalni, a szüleimnek megtetszett az épület története, ezért úgy gondolták, hogy megveszik és üzemeltetik tovább az intézményt.

Ebben az évben édesanyám újra teherbe esett. Az emberek többsége nem szerette a szüleimet, mert úgy gondolták, hogy ők felelősek a kevesebb 

fizetésekért, hisz ők nagyon befolyásosak voltak,  nem is tévedtek olyan sokat róluk tekintetben. Tényleg miattuk nem volt sok pénze a polgároknak,

mert nagyon sok pénzbe nyúltak bele.

Sam:Csalók voltak a szüleid   ?

Peter:Én úgy fogalmaznék, hogy tipikus emberek voltak.

Üzlet embereknek adták ki magukat, ők elhitték és végül ki zsákmányolták az ügyfeleiket, így tettek szert rengeteg pénzre.

42. heten megszületett a kis baba.  Az édesanyám olyan boldog volt, mint máskor sehogy. Talán, még édesapámnál is jobban szerette ezt a babát, bár

sosem merte magának bevallani. Folyton a babával volt édesanyám, szinte nem lehetett elrángatni őt a kiságytól, (Peter elmosolyodtott, majd komoly lett a tekintete) kivéve azon a napon. Az édesanyám, úgy döntött, hogy lemegy a babakocsival kicsit sétálni. Az apám is velük tartott. 

"William:Nos, mit látogassunk meg előszőr kedves anyuka ?"

Apám mosolyogva nézzet anyukámra.

"Elisabeth:Nézzük meg elő---

Egy cigány asszony jelent meg hirtelen a szüleim előtt, zord szemekkel nézett a szüleimre, majd a babára tekintett. Megfogta a babakocsi peremét és halkan elkezdett mormolni valamit. A szüleim egymásra nézztek, az apám hangosan szólt rá a nőrre.

"William:Kérem arébb fáradna ?! Nem szeretném húzzni az időt egy nálam sokkal lejebb lévő személy miatt."

Az édesapám mindig goromba ember volt, a családján kívűl senkit nem szeretett, és elkövetett mindent, hogy mást szenvedni lásson, kicsit pszichés embernek írnám le, de nagyon szerettem az öreget...

A nő dühütten elengedte a babakocsi peremét és felvett egy homokot a földről és a babakocsira dobta, és ebben a pillanatban el is tünt.

"William:Láttot már ilyet az ember ?! Chhh..."

Arébb tolták a babakocsit.

"Elisabeth:Figyel, szerintem nem túl jó ötlet már lent maradni, főleg nem a kicsivel.. gyere menjünk haza."

Megfogta az apám karját és elindultak hazafelé. Miközben mentek haza az emberek megbámulták és megvetve nézztek rájuk. Beléptek a nagy ajtajukon és egy cselédlány állt előttük.

"Cselédlány:Szolgálatukra !"

"Elisabeth:Kérem vigye fel a fiúnkat a kis szobába és fektesse be a kiságyba."

A cselédlány lehajolt és  mielőtt kivehette volna az anyám kezéből a babát, ő egy puszit nyomott a fejére.

"Elisabeth:Vigyázzon rá nagyon, kérem !"

"Cselédlány:Persze, minden telhetőt megteszek a kicsi biztonsága érdekében. "

Átvette a gyereket és felsietett a kígyozó lépcsőkön.

 

 

 

Sam:Pe-Peter        ?

Végig fordultam a folyosón , majd belehűppentem a kis székre.

Felálltam, a rácshoz siettem, de nem volt nyitva.

Sam:Peter ! Segíts !

Elkeztem rázni a rácsot, de nem jelent meg Peter. Egy hang szólalt meg bal oldalról.

Peter:Túl --

Jobbról

Peter:Sokat--

Majd hirtelen a szemben állt velem Peter. A szeme vörösen izzott.

Peter:Akarsz tudni !

Elkezdtem sikítozni, a fejemet fogtam és a hajamba túrtam.

Peter:Hé kellj fel !

Kis vízzet öntött az arcomra.

Sikítva kelltem fel, és arra ébredtem, hogy magamhoz szorítottam Peter-t és a földön vagyok.

Sam:Mi- mi történt ?!

Peter:Egy újabb látomás lehetett. Gyere igyál egy kicsit.

A kezembe nyomot egy vízes palackot, ittam pár kortyott.

Sam: Ez nem mehet így tovább ! Mi folyik itt ?!

Peter felállt és kinyújtotta a mind két kezét.

Peter:Úgy sem hinnéd el..

Sam: Ezek után ?! Mindent tudni akarok ! Miért kerűltem be, és miért láttok ilyeneket ?!

Peter:Nem tudhatsz, egyből mindent... kezdjük az elsővel.

Leült a kis székre, én pedig a szék elé ültem.

Sam: Nos                ?

Peter: Kérsz cigarettát? 

Elővett egy cigaretta tartót nyitva.

Sam: Nem köszi, nem dohányzom..

Rágyújt a cigire és mesélni kezd.

Peter: A szüleim régebben, megvettek egy leépülő, romos épületett. A szüleim jómódúak, és akkoriban

gondolkoztak a család alapításon. Az édesanyám teherbe esett, de sajnos a gyerek súlyos betegen született meg.

1 éves korában a csecsemő meghalt.

 

 

Megfogtam a kezét és felsegítet a szellőzőbe.

Sam:Mit fogsz mutatni ?

Peter:Amitől jobb, ha távol tartod magad.

5 perc múlva megáltunk egy konyha felett. Lenézztem és sok ápolót láttam.

Peter:Ide semmiképpen sem szabad tartózkodnod. Akármennyire éhes vagy, ha esetleg

még is oda tévednél büntetést kapsz.

Sam:Miféle büntetést ?

Arébb mentünk egy szellőzővel. Egy nagy terem felé. Székben ült egy nő, akinek

a haját leborotválták és külömböző kínzásokat végeztek rajta. Olyan hangosan

sikított a nő, hogy oda is elhallani.

Befogtam a fülem.

Peter: Hé, nyugi. Ő már nem szenved többé.

Megjelent egy ápoló egy pléddel és letakarta a fiatal nőt.

Peter-re nézztem. Ő pedig, megindúlt a következő rácshoz.

Megmutatom, hogy hol találsz meg engem.

egy folyosó felé értünk, ott kirúgta a rácsot és kimásztunk.

A folyosó nyírkos és sötét volt, semmi fény nem szűrődött be.

A közepén ott volt egy bőrből készült piros kis szék.

Sam:Miért,nem ott vagy ahol én ?

Peter:Azért, nem egy osztályon vagyunk, mert nem vagyok beteg..

Elkezdtem körbe járni a folyosót, és végig húzztam a kezemet a falain.

Sam: Amikor azt mondtad, hogy a "mi fajtánk" akkor mire céloztál? Még egy valami, amikor a nővér vonszolt a

folyosón végig, akkor miért csak én láttalak ?

Visszafordúltam, de Peter nem volt ott.

 

 

Peter:Én is ezt kérdezhetném tőled !

Nővér idegesen szólt felém.

Nővér:Már megint hallucinálsz ?

A nővérhez fordúltam.

Sam: Istenem itt mindenki ilyen agyhalott ?! A sráchoz szóltam !

Visszafordúltam, de nem volt ott senki.

Nővér:Nagyon mocskos a szád, de ne félj teszünk ellene !

*Leütöttek*

felkaptak az ápolók és szó szerint az ágyba bedobtak 

Ápoló:Eddig volt nagy a szád !

Nem nyitottam ki a szemem bár ébren voltam. A szüleimre és az öccsémre gondoltam. Nagyon hiányoztak. 

A kezemet a fejemhez raktam és éreztem, hogy egy seb van a fejemen, bíztos akkor szereztem amikor 

leütöttek a földre.

Peter:Vigyáznod kéne magadra..

Már megint ez a hang. A szememet nem mertem kinyitni.

Peter:Itt  a Lightstone-ban csúnyán elbánnak azzal, aki nem követi annak rendéjt.  A mi félénket sosem fogják elfogadni.

Éretem ahogy a hideg fuvallat végig megy a szobán. Libabőrös lettem.

Sam:K-Ki vagy te    ?

Az a fiú felém hajolt, de nem éreztem a lélegzetétt. Hideg volt a bőre, ahogy az orrom az orrához ért,

az illata ismerős volt.  Pár másodpercig, így maradtunk, majd hirtelen megszólalt.

Peter:Láss !

Hirtelen kinyitottam a szemem, és megláttam az arcát, és az üres tekintetét.

A bőre fehér volt, a szeme szinte már fekete. Az a fiú volt, akit még a folyósón láttam.

A kezét lassan végig húzta az arcomon és a homlokomon lévő sebre rakta a tenyerét.

Peter:Jól elbántak veled, még szerencse, hogy ennyit kaptál. Feltehetően ezért csak ennyit, mert új vagy.

Nagyot nyeltem és lassan, de határozottan el löktem a kezét.

Sam: Hogy kerűltél ide, még is ki vagy ?

Feltápászkodott az ágyamtól és megfordúlt háttal.

Peter: Én ugyan olyan kárhozott lélek, mint te.

Sam: Ne játszd a hülyét ! Az előbb csak úgy eltüntél ! Még is ki a franc vagy ?!

Mondtam magamba:

Sam: Lehet, hogy a nővérek túl gyógyszereztek és hallucinálok, vagy még sem vagyok normális ?

Peter : Is-is ! Eltaláltad, nem vagyunk átlagosak.

Sam:Hallottad amit mondtam    ... ? Még is ki vagy te ?

Peter: A becses nevem Sir Peter Wilson. Láttom, már megint a kötözéshez folyamodtak... hadd segítsek !

Elkezdte kicsomózni a kötelet a kezemről. Közben nem, mert a szemembe nézzni, mintha látott volna valamit.

Amikor levette a kötelet a csuklómról, láttam a kötözés után maradt sebeket. Végig simitottam a karom.

Peter:Sajnálom, hogy időben nem tudtam segíteni...

Gyorsan felhúzztam a lábam az ágyon és a végébe hátráltam.

Nagyon megréműltem, hisz azt sem tudom ki ő, és nem úgy nézz ki, mint egy ápoló.

Sam: En-engem nem érdekel ki maga ! Csak ki akarok jutni innen ! Én- én nem csináltam---

Peter: Tudom-tudom te nem csináltál semmit... Jaj kislány, ahányszor én ezt hallottam, látszik, hogy új vagy.

Elővett a zsebéből egy cigarettát és rágyújtott.

Sam: Várj ! A Nővérek észrevehetik !

Kaptam volna ki a kezéből, de elnyomta.

Peter:Tévedsz, a nővérek 2 naponta járnak,  csak hogy megnézzék, nem e dögöltél már meg. Nem érdekli őket semmien itt élő.

Végig nézztem a ruháján.

Sam: Te is egy beteg vagy ?

Nem volt rosszúl felöltözve,kétlem, hogy egy páciens.

Peter: Már nem.. egy jó ideje nem. Mondhatni, már ,,meggyógyúltam". 

A lábamnál lévő széket egy szellőző rács alá vitte és felállt rá, majd feltekintett.

Éles hangok hasítottak a felyembe.

Peter:Te is hallod   ?

Kinyújtotta a kezét és mondta.

Peter:Gyere, mutatok valamit !

A másik kezével a plafonra ütött és a szellőző rács kinyílt.

Sam:Azt sem tudom, hogy ki vagy. Nem tudok egy idegenben bízni.

Peter elmosolyodott. Nem is szabad, de még bennem sem. Viszont, inkább itt fogsz szenvedni amíg az ápolók vissza nem érnek, vagy--

Sam: Vagy ?

Peter:Vagy megmutatom az intézet termeit és segítek túlélni.

Lenézzet a földre és mondta.

Peter:A szüleid nem jöhetnek, már többet érted.

Vajdnem elsírtam magam, de a karomat megfogta és ,,kihúzott" az ágyamból.

Peter:Gyere.

Visszament a székhez és felhúzta magát a szellőzőbe.

Óvatosan léptem a szék felé. Le engedte a kezét.

Peter:Fel tudod magad húzzni ?

Szabába vágtam.

Sam:Még is miféle helyen vagyunk   ?

Peter: A pokoltól eggyel visszább. 

 

 

 

 

Láttam, ahogyan kimennek a szüleim. Próbáltam utánuk menni, de abból az lett, hogy erőtvesztetten kúsztam a földön.

Dr:Nocsak, kedves már felébredt ?

felállított és az ágyba visszasegített.

Dr:Hogy érzed magad ?

Sam:bekaphatja... maga is és az egész dolgozó itt, na én léptep !

Felkaptam a mellettem lévő pulóverem, de a dr. közbe szólt

Dr: Bár ilyen könnyű lenne, a tette miatt nem hiszem, hogy emberek közt kéne lennie.

Sam: BALESETT VOLT ! EGY HOLTESTETT LÁTTAM !

Dr:Bíztos benne ? Tegnap, mikor behoztuk magát, a rendőrség kutakodott. És se vért, se holttestet sem találtak.

A kamerán is jól megnézték, ahol jól látható, hogy maga elbújt a szekrényben és megvárta, hogy a nővér odamenjen, majd kegyetlenűl mellkason szúrta.

A doktor levette a szeművegét.

Dr:Nincs több mondani valóm

intett a kollégáinak, akik le nyomtak az ágyba, a karjaimat vissza kötözték.

Sam:De...én... 

Dr:Sam-Sam itt jó kezekbe van. 

Elkezdtek betolni egy másik terembe.

Sam: Hol- hol vagyok    ?

Dr:Nyugalom...

Betoltak egy terembe, ahol rengeteg ember volt.

Sam:Nem, fogom jól érezni magam dr úr, ilyen zsúfolt helyen. 

Nézztem a dr-ra. Nem tudom mit adhattak be, de valami nyugtató féleséget.

Dr:Sam, hisz rajtunk kívűl nincs senki a teremben.

Sam: Ho- hogy ?!

Elfolyt minden, de arra jól emlékszem, hogy emberek láttam. Sokan voltak és mintha betegek lettek volna.

Amikor már  teljesen betoltak a terembe, otthagytak megkötözve.

20-30 perc múlva visszajött egy nővér és leszedte a karomról a kötelet és felsegített, majd a padlóra lökött.

Nővér:Felkelni !

Feltápászkodtam, és rángatva a a folyosóra vitt ki. Összerogyodtam. Egy fiú állt elődtem.

Rámnézett. A kezét a fejéhez rakta.

Megréműltem.

Sam:Kik maguk ?!

 

 

 

 

 

 

 

   Meleg vér csorgott végig a hideg kezemen, és már csak egy sápadt arcú nővér arca húzott vissza az eddigi állapotomból. 

  -Sam-Samantha -Nyögszörögte Mrs. Heather, aki a vértócsában a mellkasát fogta. Reflex szerűen húztam magamhoz a testét és eszeveszetten próbáltam elállítani a vérzést.

-SEGÍTSÉG -Ordítottam a szertelen teremben miközben éreztem, hogy Heather egyre nehezebben vesz levegőt. 

  -M..m..-Próbálta magából kierőszakolni az utolsó szavakat. Remegve hajoltam lassan a haldoklóhoz és csak egy szót tudod kimondani.

  -M..Miért ?-Sutogta. Az addig könnytelen szememet elöntötték az érzelmek.

 

-Sam-Samantha ...

Magamhoz szorítottam és próbáltam elállítani a vérzését.

Láttam, hogy egyre nehezebben veszi a levegőt.

Sam: SEGÍTSÉG !

 

Két férfi ápoló nyitott be az egyik felém rohant és leszorított a földre, a másik a nővérhez sietett.

-Miért tetted ezt ?!

Sam:Én nem...

Elkezdtem rugdosódni és próbáltam az ápoló szorításából ,,kiszabadúlni".

Felkapott az ápoló és hozzá kötöttek az ágyhoz.

Én még mindig ordibáltam. A másik ápoló fogott egy altatós injekció és a vénámba nyomta.

Elhomájosúlt minden és kezdtem elszenderedni.

Felébredtem.

Egy pszichiátrián találtam magam.

A szüleim egy orvossal beszélgetnek a szoba végén.

Madison: Nem lehet ! Ilyet sosem tenne a lányom ! 

Thomas:Nyomozást sem tartottak ! Honnan tudja, hogy történt az egész ?!

Dr:Sajnálom, de meg kell érteniük, amíg nincs meg a nyomozás eredménye, addig itt kell bent tartanunk a lányukat !

Az édesanyám a tenyerébe temette a fejét és zokogni kezdett, az édesapám pedig átölelte.

Thomas: Nézze dr. úr felébredt ! 

Felém mutatott, majd a doktor kezdte kifelé lökni őket a szobából.

Dr: Sajnálom, de pihenésre van szüksége.

Egy ápoló férfi megragadta a szüleim karját és kivezette őket.

Thomas: Ilyet nem tehetnek !