WhatSayingTheHouses

-V-vér ?! -Tettem fel a kérdést sokkos önmagamnak. Hátrébb kúsztam a nyirkos hideg szekrényben és mint egy éles fájdalom hasítottak belém a következő képsorok, amit sosem fogok egyhamar elfelejteni. Pár percig lélegzet visszafolytva kuporodtam össze és vártam a végét ennek a horror film sorai közé illeszthető, igencsak vérfagyasztó jelenetnek. A rövid, sokkos állapotomból egy éles hang rezzentett ki. Urrá lett rajtam egyfajta abnormális kíváncsiság, még mindig nem voltam teljes valómban, de tisztán kivettem egy gyerek hagot a zűr-zavarban. 

- Ké-kérlek ne-ne bánts többet ! -Csendűlt fel a vérfagyasztó kisgyerek hang a messziségből. Körbe tekintettem, de nem láttam senkit. Remegő ajkakkal levegőért kapkodva lassan emeltem föl az államat a szekrény  aszerű "plafon" részébe, ahova nem kellett volna. Hangos sikítás hagyta el a számat a látottak miatt. Valóban beigazolódott a feltevés, hogy gyerek volt, de nem akármilyen. Szinte csak lógott a mennyezet tetején, beleivel teljesen végig tekert kisgyerek. Arca ismeretlenségig szétmarcangolva, fogai sorjában ki voltak tördelve. Abban a percben pánikroham szerű állapot kerített hatalmába. Sikítoztam és reflex szerűen felkaptam a melletem nyugvó kést és hadonászni keztem vele a koránt sem e világi kis dobozban. Léptek hangjai szűrődtek be a kis ajtó résein, de a hangom szinte teljesen elfolytotta azt. Egy nővér ! Feszítette szét a szekrény anno még zárt ajtaját, ahonnan én kiborúltam magánállapotomon kívűl, de a késsel még mindig a levegőben hadonászva. A nővér próbált lenyugtatni és minden megtenni, hogy visszatérjek a való világba, de későnek bizonyúlt.

-M-mi történt- Vércseppek szálltak az arcom felé, a másik pillanatban a nővér már rideg arcal bámúlt felém, ekkor döbbentem rá mit is tettem. Az éles kés a nővér mellkasában kötött ki, ahogy hadonáztam véletlenűl abba szúrtam, ki segített.  Már nem tudok többé visszatérni a valóságba.