Drága követőim!

Akik rendszeresen olvassák bejegyzéseim, tudják, hogy művészsuliba tanultam tovább általános után. Nos, nem én döntöttem úgy, hogy tehetségem ilyen elképesztő méreteket fog ölteni, Isten volt az, aki erősködött. Én a mai napig mondogatom neki, hogy haver, ne már, de ő nem hallgat rám. Így történt, hogy kénytelen voltam learatni zsenialitásom babérjait a központin (magyar: 19, matek: 12), és végül megengedtem, hogy felvegyenek egy művészsuliba. Íme a legfontosabb dolgok, amiket lélegzetelállító rajzskilljeimen kívül megtanultam az iskolában:

Az olyan apró észrevételeken kívül, mint például, hogy a színes temperák basic színeiből elég egy-egy tubus, de a fehérből és feketéből érdemes egyből a legnagyobb kiszereléssel kezdeni (ez elég lesz az első félévre), valamint, hogy a tónusozás nem a fa erezetének vonalanként való behúzogatását jelenti, rengeteg hasznos dolgot tudtam meg ezalatt az idő alatt. A legfontosabb talán, hogy bárhogy nézel ki, bármilyen stílusod van, nem ítélnek el, ami véleményem szerint nagyon fontos, főleg manapság, amikor mindenki birkanyájjá tömörülve követi a trendeket. Egy művészsuliban nagyon elfogadó mind a közösség, mind a tanárok, mindekinek meghagyva a lehetőséget, hogy megtalálja saját egyéniségét. Senki nem fog furcsán nézni rád, ha mondjuk az apád legalább húsz éves, valaha motorozához használt farmerdzsekijét hordod, vagy ha a nadrágod egy sárga-rózsaszín csíkos zokniba tűröd - legalábbis az iskolán belül, tapasztalataim szerint. 

Ennyi lett volna mára, szép estét!