Új történetet kezdek, mert a Fairytalessal nem haladok, és vagyok olyan csodabogár, hogy egyszerre két történetet írjak. Tulajdonképpen mindig ezt csinálom.
Ha lenne három kívánságom, mint a jótündéres mesékben szokott, én akkor sem változtatnám meg a világot. Nem kívánnám mondjuk azt, hogy minden legyen szupermodern és ingyen, vagy hogy tudjam irányítani az emberek gondolatait. Nemnem. Én soha az életben nem vetemednék ilyesmire. Az első 2 kívánságom így hangzana, valószínüleg:
1. Ne legyek olyan sokszor beteg, és ha az is vagyok, ne akkor, amikor valami jó programom van.
2.Nyerjünk egyszer a lottón, mondjuk, egy első kerettel.Az nem is semmi, de nem egy vagyon...
De a harmadik kívánságnál kicselezném a tündért. Ki ne tenné ezt? Jó, a mesékben nem úgy szokott lenni, hogy:
-KÉrek egy kövér malacot, egy szép nagy palotát, és azt, hogy teljesüljön minden kívánságom!
Egyébként is, én nem így kérném.
3.Minden kívánságom, amit komolyan gondolok, teljesüljön.
Elmentem a "Természetes szépségek" nevezetű ékszerboltba. Amúgy szülinapokra, évfordulókra vásárolok itt karkötőket vagy nyakláncokat, de most csak nézelődni jöttem. Nem hiába "Szépségek". És tényleg természetesek! Onnan tudom, hogy a bolt vezetője, Kazashi a keresztanyukám. Nagyon kedves. Mintha egy picit világosabb és rövidebb lenne a haja, és az arca is mintha megváltozott volna...tényleg, nagyon régen láttam utoljára, és akkor mondta is, hogy megy fodrászhoz. Meg aztán az arcokat nem tudjuk megjegyezni nagyon pontosan.
-Szia Michine!-köszönt, pedig tudja, hogy utálom, ha a teljes nevemen szólítanak. Milyen fura a hangja...
-Tudod, hogy csak és kizárólag Michinek szólíthatsz.
Egy pillanatra mintha zavarba jött volna.
-Hát persze, csak megvicceltelek! EGyébként milyen jó, hogy épp ma jöttél! Nézd!
A bal oldali polcra mutatott, ahol az új tárgyak szoktak lenni, és valóban, számomra sosem ismert ékszerek sorakoztak szépen sorjában, karkötő a nyakláncra, gyűrű a karkötőre.
-Nem veszek semmit-tiltakoztam zavartan, pont úgy, mint ahogyan Hófehérke mondhatta a gonosz boszorkánynak.
-Mindegyikből csak egy van vagy kettő.
-Akkor sem vásárolok, de azért köszi!
-Ezt odaadom ingyen. Tessék.
Egy kis amulettet nyomott a kezembe. Fából, levelekből és rózsaszirmokból volt, középen egy üvegréssel, amibe az illatos vagy szép "hozzávalókat" rakhattuk. A fa burkolatra ez volt vésve:"Mindenkinek van kívánsága, ami teljesül."
-Nem teljesíti, ha valamit kívánsz...szép is lenne-sóhajtotta Kazashi-de ugye, milyen szép? Csak egy van belőle. A tiéd.
Eltoltam magamtól az amulettet.
-Nem, biztos nagyon nehéz lehetett elkészíteni...
-A TIÉD!!
Kazashi ezt most már akaratosabban mondta, de mindvégig mosolygott, és kitolt az üzletből. Záróra volt.
-Viseld örömmel-tette hozzá, és becsukta az ajtót.
Kipróbálom, határoztam el. Az utcán senki se volt, és tudom, hogy idióta vagyok, mert azt is tudom, hogy se tündérek, se unikornisok nem léteznek (bárcsak...), de akármennyire haszontalan ötlet, azért nem szép dolog kinevetni.
Beálltam egy sarokba, hogy senki ne tudjon megzavarni a nagy koncentráció közben, két kezem közé zártam a jótündér-dobozt, és becsukott szemmel a legnagyobb kívánságomat sóhajtottam:
-Bárcsak minden komolyan gondolt kívánságom teljesülne...
Akkor valami felkapott a levegőbe, és én csak repültem egyre magasabbra, repültem, repültem...
Építő kritikát, véleményt kérek! És megint megy vagyok fázva, mondom, hogy minden hónapbabn náthás leszek.