WhatSayingTheHouses

 

 

 

-Hogy kínozhatsz meg egy emot?

- ?

- Megmondod neki, hogy ma nagyon boldognak látszik.

 

- Mi a tömegsír?

-Sikeres EMO-k csoportképe.

 

- Hány emo tud becsavarni egy villanykörtét?

- Egy sem. Ülnek a sötétben és bőgnek.

 

-Miért jó az EMO-s torta?

- Mert felvágja magát!

 

- Hogy vagánykodik az EMO ? -?

- Gilette Mach 3-t vesz.

Nah, ezen jót röhögtem .. :D

Tudom, nem voltak a legviccesebbek, de gondoltam megosztom veletek, hamár mostanában nincsenek új bejegyzések a blogon.

* ötlet hiányban szenvedek pls *

Remélem, azért tetszett. Nem sokára jelentkezem a következő témával.

Köszi, hogy elolvastad ! ♡

 

 

További bejegyzések

 

 

Egy Kis Szösszenet 

 

 Egy Kis Szösszenet 2# - Így búcsúztak a legendák

Egy Kis Szösszenet 1# - A Kraken

 

 

Creepypasták

 

Jane The Killer története - Creepypasta

Jeff The Killer története - Creepypasta

 

 

Regénysorozat részek

 

9# - Ki az igazi szörny - Folytatás 2#

8# - Ki az igazi szörny - Folytatás 1#

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                         

Jeff The Killer története - Creepypasta 1#

 

 

 

9# - Ki az igazi szörny ? - folytatás 2#

         8# - Ki az igazi szörny ? - folytatása 1#     

  

 

Összefoglalva:

Annyi, hogy ez a Jeff nevű gyerek új helyre költözik. Normálisan élt,telejesen normális fiú volt. Jeff és a bátya Liu elindultak az iskolába. Teljesen nyugottan fedezték fel az új iskola folyosóit, mikor hirtelen három fiú támadt rájuk. El akarták venni a pénzüket. Jeff nem akarta oda adni nekik és egy kisebb balhé közepette az egyikük bicskát ránt elő a zsebeiből. Testvére Liu teljesen leblokkolt. Jeffbe, viszont elpattan a cérna. Eltöri az egyik gyerek kezét és azzal a lendülettel el veszi a bicskáját. Két gyerek megfutamodik, de Jeff utánnuk rohan és leszúrja őket a testvére szeme láttára. A harmadikat támadót, pedig ököllel gyomron üti és a helyszínen elájul. Jeff percek múlva tettére döbben és báttyával együt elmenekülnek a helyszínről .Másnap a rendőrök kopogtatnak Jeffék ajtaján. A rendőrség kiderítette, hogy Jeff áll a tegnapi támadás mögött. A rendőrök, úgy vélték, hogy ő kezdeményezett. 

A bátyja lejön, a lépcsőjükön és a rendőrök elé siett. Azt állította, hogy nem Jeff volt az elkövtő, hanem ő tette. A rendőrök bilincsben elvitték Liu-t és a kihalgatáson mindent elmondott. Egy évnyi szabadság vesztésre ítélték. A szüleiket nagyon megviselte az egész. Főleg Jeffet, aki tudta, hogy a testvére miatta került rácsok mögé. A szülei nagyon el voltak keseredve, ezért másnap a család barátai egy party-t szerveztek. Jeffet is magukkal vitték, hogy kicsit el felejtse azt a sok szomorúságot és el tudja magát engedni kicsit. Nem is tett másképp aznap, de nem sejtették a szülők, hogy az a három fiatal, akik bajba sodorták a fiúkat, azok is ott lesznek a rendezvényen. Nem tűntek túl szomorúnak, sőt nevettek és rengeteg alkoholt és magukba tuszkoltak. Jeff látta, hogy ennek nem lesz túl jó vége. Próbált szólni a szüleinek, hogy elég későre jár és ideje indulni. Nem, akarta bevalani, hogy szinte retteg a nála 2x nagyobb részeges fiúktól. Az előbb elbánt ugyan velük, de egy megmagyarázhatatlan dolog lett, akkor úrrá rajta. Maga sem tudja, hogy volt képes ilyet tenni. A szülei megrántják a válukat és azt modják, hogy még fiatal az idő. Jeff idegesen próbálja elkerülni a fiúkat, de belé kötnek. Az egyik lögdösni kezdi Jeffet.

-Na, mi lesz ? Mi lesz ? -Hajtogatják neki. Az egyikük akkorát lök rajta, hogy egy ajtóba beesik Jeff, ami a konyhába vezetett. Jeffet a falhoz taszítják és a polcon lévő Vodkás üveg eltörik a fején. Jeff arca elborúlt és előjött az, az érzés, amit akkor érzett. Nem érzett semmit, csak a tiszta haragot. Neki esett az előtte lévő srácnak, akinek a fejét beleütötte erővel a falba. Elájult. Szinte biztos, hogy agyrázkodást kapott. A többi a konyhába nyilló fürdőszobába siettet. Jeffnek az előző verekedésnél meg maradt a bicska és azzal indult utánuk. Az egyiket a kettő közűl vállon szúrja a másikkal elkezdtek dulakodni. A támadó próbálja kicsavarni Jeff kezéből a bicskát, sikertelenűl. A fürdőszobába volt egy kis üveges szekrény. A fiú kicsapta az ajtaját annak és, ami legelőször a kezébe akadt az egy hipó volt. A támadó határozottan Jeffre önti. Jeffnek a hipó erőteljesen elkezdi marni a bőrét és a földre zuhann. A fiú felette elkezd hangosan nevetni.

 -M-mi olyan vicces?-kérdezte Jeff, miközbe a arcát fogta, amit égetett a hipó. A fiú a fejét nevetve az arcába temette és előrántott a másik zsebéből egy öngyújtót.

-Hát ez!-mondta őrült mosollyal a képén Jeffhez vágja a gyújtót,ami ahogy hozzáér az alkoholos és a hipós testéhez,begyullad.

Jeff sokkos állapotba kerül és azonnal a helyszínen elájul.

Másnap egy kórházi ágyon ébredt és a síró családját látta az ágy körűl. A testvére is jelen volt, hisz aznap engették ki a börtönből.

A rendőrök, azt mondták, hogy rájöttek, nem ők voltak az elkövetők.

Jeff érzéketlen arcal nézett végig a kórtermen, majd belépett az orvos csalódottan. Jeff szüleire nézett és sóhajtott egyett. Odalépett Jeffhez és elkezdte levenni Jeff arcáról a kötéseket.

A szülei arcáról le lehetett olvasni, hogy akármi van az arcával az nem lehet túl fényes. Az édesanyja könnyekben tört ki.

-B-Biztos, hogy fel van készűlve erre a láttványra -kérdezte dadogva az orvos, majd Jeffre pillantott, aki lassan fel-le rángatta a fejét. Az orvos nyelt eggyet és egy kis tükrött vett elő és Jeffnek a kezébe nyomta.

Jeff belenézzett, sőt bele bámúlt a tükörbe és széles mosoly kerekedett az arcán. A családtagok és az orvos döbbentek álltak ez az után következő dolgoknak.

, ahogy meglátta, hogy az teljesen elfehéredett. Liu ránézett az órára, ami a falon volt és megkérdte az orvost, hogy mikor lehet hazajönnie Jeffnek. 

-M-Már ma is indulhat -Mondta rémülten és szinte kirohant a teremből. A szülei Jeffnek legyintettek a dolgon és úgy voltak vele, hogy biztos, csak így vezeti le a balesett utáni traumát. Liu is egyet értett velük, majd kocsiba száltak és haza hajtottak. Hamar besötétedett és mindenki nyugovóra tért. Aznap este Jeff édesanyja egy vérfagyasztó sikolyra ébredt, ami a fürdőszobából szívárgott. Gyorssan felpattan az ágyból és fürdő felé rohant. Bekopogtatott az ajtaján, de senki nem válaszolt. Várt egy kicsit, majd mégegyszer kopogott.

-Gyere be ! -Mondta Jeff rémisztő hangon.

Az anyuka rémülten kinyította az ajtót és a tükör előtt találta Jeffet. Az anyja arca elsápadt és a lélegzete megakadt. Nem akarta elhinni, amit látott. Egy konyhakés volt Jeff kezébe, amiről vér csurgott a csapba. Az arca mindkét szélén egy csík volt felkanyarítva. A szemhéja teljesen fekete volt. A földön, pedig egy öngyújtó hevert. Az anyukája megszólalni is alig mert. 

-Te meg mit műveltél  ... ? Kérdezte az anyja és kezét a szájához helyezte.

-Képzeld Mama, amikor pislogtam, akkor nem láttam az új gyönyörű arcomat, de ez már nem lesz így ! -Felállt és az anyja elé állt.

-Mivel... Leégettem azt ! -Folytatta.

-Mi a baj ? -Nézett rá rettegő anyjára.

-Jaj ! Hogy ez ? -Kérdezte és végig simitotta a tenyerével az arcát.

-Tudod, egy idő után mindenkinek fáj a mosolygás, de mivel én szeretek mosolyogni, így sosem fogom abbahagyni ! -Mondta és szélesre nyitotta a száját. Egy pillanatra visszafordúlt és pszichopata mosollyal kérdezte tovább.

-Ugye szép vagyok Anya ? -És bámult folyamatosan a tükörbe. Az édesanyja kerek szemmel nagyott nyelt.

P-Persze, kicsim ! -Lassan kezdett kihátrálni a füdőszobából. Mikor már teljesen kinn volt elkezdett futni a hálószobájuk felé.

-Drágám hozzd ide a piszt- Nem tudta befelyezni a mondatott, hisz Jeff már ott állt az ajtónál a konyhakéssel a kezében.

-A-Anyu, te hazudtál nekem ... -Majd hirtelen rátámadt az anyjára és az alvó édesapjára.

A dulakodás és a sikoltozások felhalatszottak a bátyja Liu szobájába. Fel is kellt rá, de azt hitte, hogy csak 'beképzeli' magának és szépen vissza szeretett volna aludni. A szoba ajtó nyikorgásra lett figyelmes. Olyan érzése támadt, mintha figyelné őt valaki. A falal szemben aludt Liu, így megfordúlt és szembe találta magát Jeffel. A fú ezt szót sem mert szólni, csak feküdt az ágyban. Jeff az ujját a szájához helyezte.

-Shhhh... Aludj, csak vissza. -Sutogta és megölte őt is pont, mint a szüleit.  

 

 

 

                         

Jane The Killer története - Creepypasta 2#

 

 

 

 

8# - Ki az igazi szörny ? - folytatás 2#

         8# - Ki az igazi szörny ? - folytatása 1#        

Kinyitottam a szemem és ellöktem. Letöröltem a számat .

Sam:Mi a francot művelsz ?

Peter hátrálni kezdett és egy szót sem szólt.

Peter:Nem voltál magadnál...

Felült a szekrényre és bámulta a halott férfit. Oda rohantam az ápolóhoz és egyszerűen nem éreztem semmit. Előtte félelmet és szánalmat, most meg olyan, mintha az érzelmeim kikapcsoltak volna. A szememből a könny szinte kiszáradt, s abban a pillanatban nem éreztem a szomorúságot és a haragot kitörően egyszerre. Megátkoztak         ?

Sam:Mit-mit műveltél Peter ?

Peter:Kikapcsoltam az érzelmeidet...

Sam:Mit jelentsen ez ?

Megfogtam a mellkasom és nem éreztem semmit, mint aki már nem is élne.

Peter:Nem kell megiedned, bár az nehéz lenne. 

Sam:Miért   ? Én nem kértem.

Peter:Jobb lesz így mind kettőnknek, sokkal erősebbé válhatunk. Így lesz esélyünk kijutni és szabad teret engedünk a képességednek.

Sam:Mi az én képességem ?

Peter:Veled bárki benyitást tehet a másvilágra. 

Sam:Látnok ?

Peter:Én kapocsnak mondanálak e világ és a másik közt. Kevesen rendelkeznek ezzel a képességgel, ha jól csináljuk, akkor még hasznunkra is válhat.

Sam:Akkor mégsem vagyok őrült...

Kint hiába nem mutattam érzelmet, belül folyamatosan marcangoltak, de igaza van Peternek... mindent meg kell tennünk.

Sam:Nem tudok segíteni. Nem tudom, hogy kell használni.

Peter:Tudnod kell ! Próbáld meg ! Várj segítek. Hunyd le a szemed, és láss !

Hirtelen kinyílt a szemem, de nem itt voltam.

Teljesen más világ fogadott. A szoba, mely régi volt és kopott, most aranyfényben tündökölt. Gyönyörű bútorok, melyek mostmár a por takar, akkor hibátlan volt. Két ember volt a terembe, egy férfi és egy nő. Régies szép ruhákban.  Nem lehettek szegények, de még is szomorúak voltak.. szomorúak, milyen szép szó is ez, amíg az ember el nem veszti. Néha még ennek is meg van az ereje. A nő odahajolt a férfihez.

Nő:Mi lesz most vele   ?

Zokogni kezdett, szinte az egésztestemet átjárta.

A férfi felállt és eltolta az asztalt, átment rajtam.  Nem, nem élek már ? Az nem lehet...biztosan életben vagyok...

Férfi:Minden rendben lesz, majd megláttod

Elmosolyodott a férfi és megcsokólta a nő fejét. Szóval, nem láttnak ezek szerint, így van időm szétnézzni.

Végig nézztem a fiókokat, de nem volt ott a név, ezek szerint, még a lány, ekkor életben volt.

Elsétáltam az asztaluk előtt és egy játékvonat volt rárakva az asztalra. Volt rajta egy írás,Peter Wilson-nak.

Peter Wilson ? Biztos abban a korban játszódik, amikor még Peter gyerek volt.

A falra fel volt téve egy oklevél. "A Lightstone Elmegyógyintézet részére, a szakmai tevékenységek elismeréseként. Oldalra tekintettem.

Egy fiú állt előttem, fehér kis arcoskával. Besétállt és leül a melletem lévő székre, és unottan nézz felém. Felém ? Hisz engem nem látthat.

Fiú:Maria néni, itt van a lány az álmaimból !

Majd belenézett a szemembe, mélyen.

 

 

 

Leültem a földre és a hideg szellőző falának döntöttem a fejem.

Sam:Nem egy szoba szám ... és nem is egy gyilkossági helyszín. Ettől sokkal komolyabb..

Peter felállt és leguggolt elém.

Peter:Mi az ?

Sam:Egy halál időpontját jelenti.

Peter:A 8-3-5-9 ?

Sam:Nem értem, mit akart vele üzenni a tudatalattim,elég furcsa formában próbálta ezt közölni velem..

Peter:Ezt, hogy érted ? ... Még is mit láttál ?

Sam:Nem- nem -nem ..

Eltakartam a karommal a szemem, Peter levette.

Peter:Mond el mit láttál !

Sam:Anyukámat !

Sötét volt a szellőzőben, de úgy vettem észre, mintha a pár árnyalattal sötétedne.

Peter sóhajtott eggyet, és kérdezett.

Peter:És most mi legyen ?

Sam:Tudnom kell, hogy hogy van az Anyukám.

Förmedtem rá Peter-re, majd felálltam és reménykedve kérdeztem.

Sam:Ugye kijutunk, még élve ?    

Peter nem válaszolt, csak a padlót bámúlta szótlanul.

Lehajtottam a fejem, hogy ne lásson könnybe lábadt szemmel.

Peter:Figyelj, Sam én mindent megteszek, hogy újra lásd a családod, de előtte segíts nekem..

Peter:Nem tudom, meddig maradok ilyen.

Sam:Milyen ?

Peter:Emberi...

Szinte láttom, hogy küzd magával. Az emberi oldala, a viselkedése és minden ami jó volt az kezd feledésbe merűlni.

És utána, már csak a szörny marad.

Sam:Ígérem, segítek neked.

Kinyújtottam a kezem, ő meg megfogta.

Peter:Ígérem, hogy segíteni foglak.   ... Örökké.

Majd kezetráztunk.

Megtötöltem a szemem, és végig vizsgáltam a szellőző rabúlejtő sötét kis folyosóit.

Sam:Pontosan mi felett vagyunk ?

Peter:Pontosan, inkább kik felett ...

Neki hajtottam a szellőző falának a fülem. Betegágy kocsi tolását hallottam és mintha halk sziréna szólna a háttérben.

Sam:Szirénát hallok.

Peter megragatta a karomat és a szellőző egyik folyosóján keresztűl mentünk a másikba és, így tovább-tovább...

Peter:Akkor nincs sok időnk.

Ahogy mentünk a lábunknál ventillátorok voltak. Látta, ahogy az ápollók körbe-körbe járják az épületett.

Peter megállt.

Sam:Zsákutcába értünk.

Peter elkezdte ,,kapargatni" a falát a szellőzőnek és egy titkos réteg eltolódott.

Peter:Az a te bajod, hogy nem látsz a dolgok mögé.

Én, csak csodálva nézztem, ahogy az egész szellőző rendszert ismerte, mintha mindvégig itt élt volna.

Néhány perc múlva egy szellőző kijáratnál álltunk meg, egy szobába vezetett. Szép natúr bézs falai voltak.

Peter kirántotta a rácsot a helyéről és együtt bemásztunk a kis szobába.

Szépen volt berendezve, sok polccal volt körűlvéve. Egy könyvtár féleségnek nézett ki, a szobában lévő asztalok tele voltak rakva külömböző papírokkal, levelekkel. Végig nézztem a szekrény fiókjait, ami nevekkel volt ellátva. Furcsa volt, mindegyik fiók, csak régi évszámokat tartalmazott. Sorra végigsimitottam a kezem a felcímkézett fiókokon.

Sam:1960....1967...

Az egyikre, csupán egy név volt írva Nancy... Nancy Wilson.

*Mondtam magamba*

Sam:Nancy Wilson ?! Peternek, biztos valaki--

Hátrafordúltam és láttam, hogy Peter nézzelődik. Kihajtottam lassan a fiókot és egy akta volt benne.

Az aktára ez volt írva:

Sam:Nancy Wilson. Született: 1962 Meghalt: 1973 14:13 halál beállta, az intézmény parkjában.

Halál oka:Halálra késselés ill. csonkítás. Szint:Súlyosan Pszichés Betegek.

Nyeltem eggyet, és elrejtettem a ruhám alá az aktát. Nagy dübbörgést hallottam, Peter visszafordúlt és egy ápoló állt előttünk.

Ápoló:Te meg mit keresel itt ?!

Elővette a Walkie Talkie-ját és beleszólt.

Ápoló:Itt van a pos--

Peter az ápoló elé állt és a nyakát szorítva felemelte. Az ápolónak kiesett a kezéből. Én, csak álltam és a kezemet a számhoz raktam és hullottak a könnyeim. 

Peter:Sam... kérlek fordúlj el most kérlek...

Sam:Peter kérlek ne--

Peter:KI AKARSZ JUTNI ÉLVE, VAGY SEM ?!

Peter rámordított, mintha elvesztette volna az emberi oldalát.

Elfordúltam és befogtam a füleim, de a sikolyok, még így is áthalatszottak. Visszafordúltam, és bár nem tettem volna... Peter csupa vér volt, a szája és a kezeiről szó szerint csúrgott a vér. Az ápoló testét, mint egy darab szemetett, csak ledobta kibelezve.

Elsikítottam magam.

Az egész szobát bejárta a sikolyom.

Peter szemei vörösen izzottak, és felém lépett. Én a földre rogyottam és a falhoz kúsztam.

Összetettem a kezem és becsuktam a szemeim.

Peter a szájához nyúlt és megdörzsölte a vért az ujjai közt. A szeme visszaváltozott a saját szeme színére és kikerekedett.

Peter:Én ... nem...

És látta, hogy mennyire retegek tőle.

Peter:Sam... én nem..

Sokkos állapotba kerültem, ő pedig hirtelen..

Megcsókolt.

 

 

 

Peter megáll a szellőző rács bejárata előtt. Én oda kúszok hozzá, és kihajolok melette.

Remegő szájjal mondtam

Sam:                  Mélység ...

Egy sötét, sehova nem vezető, szinte már lyuknak mondható felett voltunk.

Peter:Amerre mi megyünk, nincs más út.

Ugort volna le, de én megfogtam a vállát.

Sam: Hé ! ...

Peter hátrafordult és gúnyosan rámnézett.

Peter:He   ?

Sam: Én, én...

Peter elmosolyodott és megbökte a vállam.

Peter:A kislány, csak nem fél ?

kuncogott egyet, én meg a karjába ütöttem.

Sam: Rohadj meg...

Peter:Hhhh... sok gond van veled ...

Megfogta és hirtelen a karomat a vállára tette.

Peter:Én azt mondom, hogy takard el a szemed.

Lenézett és nagyot nyelt.

Eltakartam a szemem.

Sam:Mi-mi kor---

Peter levettet minket.

Sikongattam és ...... megérkeztünk. Kinyitottam a szemem és, csak egy kicsi mélységről volt szó.

Nagynak tünt a sötétség miatt.

Peter:Ettől féltél ?

Nevetni kezdett.

Sam:Annyira utállak..

Peter:Látni kellett volna az arcodat !

Zajok hasítottak a fejembe, minden egyes léptemmel hangosabb és hangosabbak lettek. Elsötétült a világ, és egy szobában találtam magam.

A falairól le voltak szaggatva a tapéták. Egy széken ültem, olyan antik darabnak nézzet ki.

Felálltam és végig jártam a szobát. 

Madison:Félsz tőle, ugye ?

Hirtelen visszafordúltam, az édesanyám ült az asztalnál. Fekete ruhában.

Furcsa volt, hisz teljesen nyugottan leültem az asztalhoz mellé.

Sam:Kitől ?

Madison:Peter-től.

Sam:Nem félek...

Madison:Érzem a félelmet a hangodon Sam-Sam-Sam.

Sam:Te, hogy kerűlsz ide ?!

Nem szólt egy szót sem és egy számsort ismételt folyton lassan.

Madison:8-3-5-9     ... 8-3-5-9

Sam:Tudom mit jelentenek, már nem kell a segítség.

Felálltam az asztaltól és hátatfordítottam az édesanyámnak.

Madison:Te, csak azt hiszed, hogy minden ilyen egyszerű. Ez rád vall..

Sam:Hogy ?!

Madison:Vigyázz magadra !

Ez után egy titkot súgott a fülembe.

Sam:8-3-5-9-8-3-5-9-8-3-5-9-8-3-5-9-8-3-5-9

Egy nagy levegőt vettem, vissza jutottam.

Peter a kezébe tart engem.

Peter:Sam ! Sam ! Nugyodj meg !

Sam:Peter...

Peter:Igen     ?

Sam:Nincs vége, még semminek !

Peter:Ezt, hogy érted ?!

 

 

 

Dübörgéseket,lépteket hallotunk a fenti termek felöl.

Peter:Itt vannak.

Elengedett és megfogta a kezemet, a szellőzőhöz siettünk.

Sam:Mi történt ?

Peter:Valamiért hamarabb jöttek vissza az ápolók, lassan a szobádhoz érnek, sietnünk kell !

Gyorssan bemásztunk a szellőzőn és a szoba felé vettük az irányt.

Amikor a szellőzőnk felé értünk ami a szobámba nyílt, Peter megszorította hátúlról a pólómat.

Peter:Psszt ! Egy ápoló !

Megláttam egy férfit aki kicsapta a szoba ajtaját és vadúl keresni kezdet engem.

Az ápoló körvonalai szinte, fényként vetődött be a szellőző kis nyílásain, csak ültem és csak szótlanúl nézztem a történteket, egy olyan ember

mellett, akiben még nem tudom, hogy bízhatok-e.

A férfi elkezdet egyre mérgesebb, és mérgesebb lenni.

Ápoló:Hol a francba van a kis cafka ?! 

Dühötten felborította az ágyat és kirángatta az összes fiókot a szobában, majd kiment az ajtón.

Sam:És most mit tegyünk ?

Egymásra nézztünk, ő meg kirakta a kezét elém, pont mikor elsőnek megláttam, de amikor bíztam benne, elárulta, hogy végzett egy kis gyerekkel.

Tudom, hogy nem tehet róla, de nem kockáztathatok.

Elhúzztam a kezem, és a szemébe nézztem.

Peter:Tudtam, hogy ez lesz ... mindenki, csak ezt az oldalamat ismeri.

Rá vágtam:

Sam:De nem is ismerlek !

Peter:Meg akarsz ismerni halálod előtt ?! Láttad mit műveltek azzal a nővel a 457-es teremben !

...ő csak eltört egy poharat ! Nem akarom, hogy többen haljanak meg !

Síri csend lett a szellőzőben. Peter  elmosolyodot.

Peter:Ne félj nem foglak megenni, de ha nem tartasz velem, meg is halhatsz !

Figyelj, Sam... én úgy ismerem ezt az épületett, mint a tenyerem.

Sam:De ha próbálkozni mersz, akkor én kinyírlak.

Peter:Már azt megtették, na gyere !

Elindult Peter jobbra egy másik szellőző rácshoz, amit páros lábbal kirugot.

Peter:Gyere !

 

 

 

 

 

 

Peter:Az emberek a házaikba menekültek, sorra eldobálták a fáklyákat, minden lángok közt volt.

Sikítozás lepte el az egész várost, és a hamu.

Másnap mindenki elmenekült a városból, szinte mindenüket ott hagyták.

A város kísértet helynek nőtte ki magát. A hamu közt az emberek megtalálták a babát, de nem volt rajta semmien sérűlés. Nem volt éhes,nem volt rajta még

egy karcolás sem, pedig sokan abba a hitbe voltak, hogy a gyermek halott. A szüleim halála után, pénzéhes rokonok látogattak el a szüleim birtokára, azzal a szándékkal, hogy hátha kapnak a pénzből, ami a szüleim után maradt. Minden leégett. A ház, a birtok, az a sok-sok millió pénz. Mind hamuvá égett, csak a gyerek él. Egyik rokon sem volt hajlandó befogadni a gyereket, ezért árvaházba kerűlt. Az ottani gyerekek nem szerették túlságosan...fehér volt a bőre és mindig csak egyedül volt, és magába beszélt. Egy ápoló játszott folyton vele. Egy nap egy fül süketítő hangra lettek figyelmesek a gyerekek és a dolgozók. 8359-es szobából jött a hang, az egyik kisfiú hangja volt, aki a túloldali terembe tartozott. A dolgozók félre rakták azt amivel akkor foglalkoztak, és rohantak a szoba irányába.

*Magába mondja Samantha*

Samantha:8-3-5-9 ?! Nem lehet igaz ...

hátrébb ültem és elsápadtam, és összeállt a kép. Hirtelen közbeszóltam a történet mesélésébe.

Sam: A fiú meghalt         .

Peter a szemembe nézett és felállt a székből. 

Peter:Most már összeállt a kép nem,de ? 

Sam:Mit műveltél a gyerekkel ?!

Hátrálni kezdtem és ökölbe szorítottam a kezem.

Peter:NEM ÉN VOLTAM !      Ezt, ezt   te nem értheted !

A folyosó falán volt egy kis tükör és belenézett, és síróhangon közölte.

Peter:Egy szörny lett belőlem ! 

Hirtelen beverte a tükröt és az darabokra törött. A kezét a falra tette.

Peter:Egy szörnyeteg lettem... érted már                         ?

A fejét is a falnak döntötte.

Én hirtelen odarohantam és átöleltem.

Sam:Mi mindannyian szörnyek vagyunk.. 

Ő vissza fordúlt és magához szorított.

Nem tudom miért csináltam ezt, de tudtam, hogy ő nem tehet semmiről.

Néhány kirakós darab, viszont még mindig hiányzik.